Pesti Srácok

Augusztustól látogatható a budavári középkori zsidó fürdő

Augusztus 3-tól tekinthető meg tárlatvezetésekkel a budai Vár 13. századi zsidó fürdője, amelyet nyolc évvel ezelőtt tártak fel. A budai Vár nyugati pincerendszerében található, rituális zsidó fürdő, azaz mikve a nagyközönségtől mindeddig el volt zárva; a földalatti épületegyüttesben augusztustól induló tárlatvezetések egyik legfontosabb állomása azonban a fürdő bemutatása lesz.

MTI

Tájékoztatásuk szerint a feltárt és felújított pincerendszer egyik legrégebbi része a kicsi, mindössze 2-3 négyzetméteres mikve. A középkorban kézzel a kőzetbe vájt, sekély fürdőrészt a hagyományoknak megfelelően természetes víz táplálta. A feltárás, majd az azt követő felújítás eredményeként ma újra tiszta és természetes eredetű víz található a szinte teljes épségében megmaradt, rituális zsidó fürdőben.

PestiSracok facebook image

Mint a közlemény emlékeztet, a budai Vár elmúlt évtizedeinek egyik legjelentősebb középkori városi ásatása 2000-ben fejeződött be: a királyi palota északi falától a Dísz tér déli oldaláig terjedő településrész pincéit a munkálatok alatt viszonylagos épségben sikerült feltárni.

A mikve feltárása azért is jelentős, mert annak létezése igazolta azt az addig vitatott tényt, hogy a Képes Krónikában említett zsinagóga egykor valóban létezett. Az épület közvetlenül a mai Fehérvári kapu mellett állt valamikor a 13. században; a feltárás és a dokumentáció után a zsinagógát visszatemették, mivel napjainkban a Honvéd Főparancsnokság előtti utcaszakasz húzódik felette. A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. a látogatók számára augusztus 3-tól hétfőnként indít tárlatvezetéseket, melyekre előzetesen a [email protected] e-mail címen lehet jelentkezni.

Vezető kép:

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.