Színházi családjáról írt könyvet Léner Péter,a József Attila Színház egykori igazgatója

A 168 óra cikkéből:

"Tudomásul kell venni: ha egy fillért sem adnak a működésére, az állam még akkor is megnehezítheti egy társadalmi intézmény életét. Ám megkönnyítheti is. Ezért a színigazgatónak muszáj kapcsolódást keresnie az állam képviselőivel és képességei szerint formálnia a kapcsolatot. Kazimir Károly volt ebben a legtehetségesebb,Marton Endre pedig az abszolút antitalentum. Én Kazimirtól tanultam meg, amit ez ügyben lehetett. De inkább a színházban szerettem lenni, mint állami, társadalmi fórumokon" - mesélte Léner Péter.

"A kvalitás akkor kap teret, ha a minőség minden egyéb idea mellett elsőrendű szempont marad. A mi történeteinkben persze lényeges korszak a II. világháború. Egri, Marton, Kazimir esetében fizikumukat éppen úgy meghatározta, mint idegrendszerüket. A vesztes oldalon álltak, de még azon belül is a legvesztesebbek közé soroltattak. Már a háború előtt kitaszították őket. Valójában egyikük sem tudta ez utóbb kiheverni. Én másként éltem meg ezt. Magam is az üldözöttek csoportjához tartoztam, kisfiúként mégis az volt az alapérzésem: anyám mindentől megvéd. Biztonságban tudtam magam. A háború ezért engem nem roncsolt és deformált oly módon, ahogy az sok sorstársammal megtörtént" - emlékezett a Kossuth-díjas rendező.

"Mostani könyvem három másik hőse rendkívül drámaian élte meg színházi pályafutásának lezárulását. Én kevésbé. Irtózom a boldogtalanságtól, a sértettségtől, önmagam sajnáltatásától. Ezért az életemet egy olyan területre emeltem át, amit folytatásként élek meg; ahol jól érzem magam. Írás közben az elmúlt fél évszázad alatt a bennem összegyűlt érzelmek, emlékek, gondolatok, vélemények olyan módon rögzíthetők, ami sokban emlékeztet a színházi munkám természetére, lényegére. És bár mifelénk az ítélkezés általában zsigerien gyors, én az emlékezés kapcsán is igyekszem megértő lenni" - vallja Léner Péter.

A teljes interjú a 168 órában olvasható.