Pesti Srácok

Színházrajongók figyelem: igazi ősbemutató az Óbudai Társaskörben

Egressy Zoltán Halál Hotel című darabjának ősbemutatóját láthatja a közönség szerdán az Óbudai Társaskörben; az abszurd humorral átszőtt darabot Őze Áron rendezésében tűzik műsorra. Az előadás különlegessége, hogy a Halál Hotel Egressy Zoltán első olyan darabja, amelyet kifejezetten a nyári színházi szezonra írt, Őze Áronnak pedig ez az első nyári szabadtéri rendezése. Az abszurd krimikomédia a nyáron tíz alkalommal látható az Óbudai Társaskör kertjében.

MTI

Egressy Zoltán elmondta, hogy az Óbudai Társaskör felkérésére írta a darabot, amelynek alapját két korábbi novellája adja. A hasonló hangvételű, fekete humorral átitatott Halál Hotelből és a Ravatal Rádióból abszurd darab született.

PestiSracok facebook image

Az Óbudai Társaskör kertjére kitalált, a helyszín adta lehetőségekre építő darab könnyed nyáresti szórakozást ígér - mondta a szerző, hozzátéve, hogy az előadás rossz időben sem marad el, a színházteremben tartják meg. Mint mondta, az idei tíz előadás után, ha a produkció sikeres, jövőre is játsszák a darabot, akár több nyáron át műsoron maradhat.

Új művéről elmondta: a cselekmény helyszíne a címadó Halál Hotel, ahova öngyilkosjelöltek térnek be, innen sugároz a Ravatal Rádió, továbbá a hotelnek van egy étterme, az Agatha Christie Restaurant. Gyilkosságsorozat történik, ezért nyomozót küldenek ki a helyszínre, aki mindenkit kihallgat. A darab műfaja krimikomédia, mint az író fogalmazott, nem kell rettenetes borzongásra számítani, a produkciót inkább a humor uralja, mint a rettegés.

A szerző hozzátette, hogy a darab olvasópróbáján, majd a közelmúltban két próbán vett részt. "A darab nagyon jó kezekben van Őze Áronnál, nyugalmat sugároz mindenki felé, biztos a dolgában, és jó ízléssel rendez" - jegyezte meg. Egressy Zoltán arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban ugyan egy darabig inkább prózával foglalkozott, most viszont újra a színdarabok következnek: a jövő évadban két másik ősbemutatója is lesz. Szegeden a Szimpla szerda című darabot, egy válásról szóló történetet láthat a közönség októbertől, Nyíregyházán pedig májusban mutatják be az Idősutazás című színművét, amelynek témája az időutazás.

A Halál Hotel című előadásban Kútvölgyi Erzsébet, Cserna Antal, Losonczi Kata, Göttinger Pál, Holecskó Orsolya, Horváth Illés, Őze Áron, Takács Géza és Auksz Éva játszik. A díszlet Enyvvári Péter, a jelmez Cselényi Nóra munkája.

Kép: jegymester.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.