Pesti Srácok

Verseny és buli az éjszakában- szurkolj, fogadj és mulass a Kincsem Parkban

Idén nyáron egy teljesen új arcát mutatja meg a főváros ikonikus lóversenypályája, a Kincsem Park. A Lóverseny az éjszakában rendezvénysorozat az egyik legszuperebb péntek esti program lehet, ahol egyszerre élvezheted a galopp-, ügető-, és agárversenyeket, kezedben egy pohár sörrel szurkolhatsz, fogadhatsz és bulizhatsz hajnalig a szabad ég alatt.

HORPÁCZI DÁVID- Nullahategy

A 86 hektáron elterülő Kincsem Park Budapest legnagyobb lóversenypályája. 1925-ben épült, amikor még bőven Európa legmodernebb versenyhelyszíne volt. 2000. augusztusára állapota azonban annyira leromlott, hogy felújításra szorult így a versenyek máshol kerültek megrendezésre. 2003. októberében visszakerültek a galopp versenyek, később pedig 2004. júniusától az ügetőversenyeket is ismét itt futják.

dsc (8)
PestiSracok facebook image

Egy évvel később 2005. júliusában a felújítás befejeződött és immár egy komplex rendezvényhelyszínné alakult a park. Négyszáz boxos istállórendszer épült az ügetőlovaknak, akik 1200 méteres, teljesen kivilágított pályán futhatnak. A galopp lovak 2000 méteres galopp gyep-pályán, 1300 méteres gyep egyenes pályán és 1900 méteres homokpályán versenyezhetnek.

IMG_5280

A multifunkciós lóversenypályán 3500 férőhelyes lelátó, 1000 fő befogadására alkalmas fedett fogadó hall, 73 televíziós zárt láncú közvetítési rendszer, 400 fős panoráma étterem és 4 VIP páholy található a vendégek kényelmének érdekében. Nem mellesleg 2009. augusztusában Madonna is itt adott koncertet Sticky and Sweet turnéján.

dsc (10)

A park a többszörös díjnyertes magyar versenylóról Kincsemről kapta a nevét. 1874-ben született Tápiószentmártonon és két évvel később már el is kezdett versenyezi az Angliából hazatelepült Hesp Róbert tréner vezényletével. Összesen ötvennégyszer futott, amit kivétel nélkül meg is nyert.

A Kincsemmel kapcsolatos legendás történetek közül a legszívmelengetőbb egy fekete-fehér, Csalogány nevű cicával kapcsolatos, aki nélkül egyszerűen nem volt hajlandó elindulni a versenyre. Ha kis barátja éppen elkódorgott, addig keresték az istállóban amíg meg nem találták, hogy Kincsem megnyugodhasson.

K4

A csodakanca későbbi leszármazottjai, Budagyöngye, Olyan Nincs, Talpra Magyar, Kincsőr és Kincs is komoly eredményekkel büszkélkedhetnek.

Az utolsó világhírű versenylovunk Overdose nemrég pusztult el Németországban. Váratlan halálát kólika okozta, de a boncolást nem engedélyezték, így a pontos okokat sosem tudjuk meg. Overdose az Egyesült Királyság területén található Nottinghamshireben látta meg a napvilágot és három évvel később már a világranglista harmadik helyén állt. Első versenyét 2007 júniusában 18 hosszal nyerte meg, ahogy a legtöbb versenyét is hasonló eredménnyel zárta abban az évben. Legeredményesebb versenysorozata 12 győzelemmel zárult. 2013. szeptember 1-jén visszavonult. 2014-ben Mikóczy Zoltán lova tiszteletére megalapította az Overdose-díjat, amelyet először 2014. szeptember 7-én adtak át a Kincsem Parkban.

Az egyik legjobb nyári programsorozat Budapesten a Lóverseny az éjszakában, ahol májustól agár- galopp- és ügetőversenyeket nézhetnek meg a látogatók kéthetente pénteken a Kincsem Parkban.

dsc (14)

Az este hat órás kapunyitás után a program gátversennyel kezdődik, később pedig síkversennyel, agárversennyel és ügetőversennyel folytatódik. Este kilenctől az ügető- szupersprinté a főszerep, a döntők után zene és buli hajnalig. A lovi hangulata utánozhatatlan, egy péntek este nyüzsgő fővárosi lokálhoz sem hasonlítható. Amellett, hogy izgalmas versenyeket nézhetünk, csodás állatok közelében lehetünk nem elhanyagolható, hogy a belépés díjtalan, a sör olcsó a pattogatott kukorica kifogyhatatlan.

Versenynapok: július 24., augusztus 7., augusztus 21., szeptember 4.

Fotók: Horpáczi Dávid

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.