Pesti Srácok

Megnyílt a Vendéglátóipari Múzeum első gasztrofotó-kiállítása

Megnyílt pénteken a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum első gasztrofotó-kiállítása, amely a Konyhaművészet című gasztronómiai folyóiratban 1990 és 2006 között megjelent képekből válogat. A gasztronómia az élet fontos része, amely áthatja a mindennapokat. Éppen ezért fontos ezt vizuálisan is megjeleníteni, ahogy ezt annak idején a Konyhaművészet magazin egy egészen újfajta szemlélettel és látásmóddal tette - hangsúlyozta a megnyitón Kiss Imre, a múzeum igazgatója, a Konyhaművészet 1990-2006 című kiállítás kurátora.

MTI

"Egy retrospektív kiállítás nagyon kijárt ennek a magazinnak és illendő, hogy a tervezett gasztrofotó-kiállításaink sorozatát ezzel kezdjük meg" - tette hozzá. Az igazgató azt is elmondta, hogy az intézmény távlati tervei között szerepel a World Press Photóhoz hasonló nemzetközi gasztrofotó-kiállítás megrendezése is, amely a múzeum ételfotó-tárlatainak sorát zárná.

PestiSracok facebook image

Egy maroknyi csapat 25 évvel ezelőtt fogott bele a Konyhaművészet című gasztronómiai folyóirat megteremtésébe és elindításába, ezzel pedig egy újságíró-fotós házaspár, Virág F. Éva és Komáromi Zoltán álma kezdett megvalósulni. Ők valami újat akartak létrehozni, egy míves, kiváló fotókkal teli, igényes kivitelű gasztronómiai lapot.

Az újság megjelenése ösztönzőleg hatott nemcsak a szakma, hanem az új irányzatok, a kísérletek iránt fogékony és a fejlődés iránt elkötelezett vendéglős rétegre is. A kiállításra válogatott képek emléket állítanak annak a folyóiratnak, amely ezzel a munkával a magyar gasztronómiatörténet részévé vált. A bemutatón Balász Péter, Csíkszentmihályi Márton, Eifert János, Jung Zseni, Komáromi Zoltán, Máté Gábor, Patyi Árpád fotóit november elsejéig láthatja a közönség.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.