Pesti Srácok

A hétvégére édesség mennyországgá alakult a Budai Vár

A magyar édességipar legjava, több mint száz kiállító várja vasárnapig az Édes Napok látogatóit a Budai Várban. Prémium kategória nélkül nem valósulhat meg ágazati fejlődés, ezért is fontos az a munka, amelyet az itt magukat megmutató manufaktúrák végeznek - mondta az Édes Napok megnyitásakor tartott sajtótájékoztatón Simon Attila István, a földművelésügyi minisztérium közigazgatási államtitkára.

MTI

A megnyitó ünnepségen Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke a hazai édesiparért végzett kiemelkedő munkájáért a szövetség életműdíját adta át Takács Istvánnak, a Szerencsi Bonbon Kft. igazgatójának.

PestiSracok facebook image

A csokoládé- és édességfesztivál a mennyiség helyett a minőséget helyezi előtérbe - hangsúlyozta Rebrus Csaba főszervező, aki szerint az Édes Napokra a hazai édességipar legjavát válogatták össze, idén 102 tematikus kiállító kínálja termékeit.

A hétvége programjai egy-egy fő téma köré csoportosulnak: szombaton a jeles napok desszertjei, vasárnap pedig a család kedvenc édességei kerülnek a középpontba. A gasztroszínpadon cukrászok, szakácsok ismert személyiségek közreműködésével mutatják be egy-egy édesség elkészítésének fortélyait. Babiczky-Pfliegel Dórával például egészséges nyers kókuszgolyókat, Liptai Claudiával darázsfészket, Wolf Katival hagyományos farsangi fánkot, Czippán Anett-tel pedig francia pitét, azaz galette-et készíthetnek a látogatók, akik hazavihetik magukkal tenyerük csokilenyomatát és részt vehetnek "pucér bonbonkóstoláson" is.

A standok több mint 30 százaléka egészségtudatos emblémával ellátott, ezeken cukor-, laktóz- és gluténmentes finomságok is kaphatók. Mint Rebrus Csaba kifejtette, egyre több a lisztérzékeny és mintegy egymillió cukorbeteg él Magyarországon, ezért igyekezett az Édes Napok a szakma és az egészségügy támogatásával az ő igényeiket is kielégíteni.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szervezésében Miháldy Kinga dietetikus Az édességek helye a táplálkozásban címmel tart előadást az érdeklődőknek. A zenei színpadon fellép többek között az Intermezzo Jazz Fun, az Ascher Oszkár Színház és 20 éves jubileumi koncertet ad a Bon-Bon zenekar. A gyerekeket mesés előadások, táncos fellépések várják.

Az 5. Édes Napok részletes programja és további információk megtalálhatóak a www.edesnapok.hu internetes oldalon.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.