Pesti Srácok

Színházi vakrandi és okostelefonos kalandjáték az idei PLACCC Fesztiválon

Idén rendhagyó módon három egymást követő hétvégén jelentkezik a PLACCC Fesztivál, a programok pedig három fő témakör mentén szerveződnek.

MTI

A fesztivál látogatói az első hétvégén, szeptember 10-12. között városi játékokban vehetnek részt. A német machina eX csoport játéktervezői néhány mobiltelefon átalakításával invitálják virtuális játéksétákra az érdeklődőket Budán. A magyar Dollár Papa Gyermekei társulat a Bánki-tónál debütált Closeness című projektet viszi tovább, amelyben titkos helyszíneken intim beszélgetésekre, amolyan színházi "vakrandira" hívják azokat, akik új arcokat, új kalandokat keresnek. Emellett szeptember 10-én új helyen és új néven nyílik meg az újbudai Szatyor Art Space galéria, amely első kiállításán a public art budapesti helyzetéről ad aktuális képet.

PestiSracok facebook image

A rendezvény második hétvégéjén, szeptember 19. és 21. között olyan produkciókat kínál, amelyek a város eddig ismeretlen oldalát mutatják meg. A szlovén Kud Ljud csapata a világ számos országát megjárt Streetwalker Gallery című városi sétájának és installációjának budapesti változatát valósítja meg, miközben a magyar DoN't Eat Group különleges, a város terekről készült élő videóinstallációja, a Loop Event során a közönség jól ismert budapesti tereket láthat és hallhat úgy, ahogyan korábban még soha.

Ugyancsak ezen a hétvégén a korábbi években sikeres Ez a hely MENŐ! című sorozat folytatásaként lesz kincskeresés a IX. kerületben és meglepetésekkel teli utazásra invitálnak mindenkit a múltba.

A fesztivál harmadik hetén a néző, a művész és a városi tér interaktív kapcsolatán lesz a hangsúly. Az utolsó héten már hét közben is lesz program: szeptember 22-23-án a magyar Stereo Akt és a holland-magyar Space társulatok útnak indítják speciális riksájukat a panasz-taxit, és megtartják a We Hear You című készülő, interaktív dokumentumszínházi előadásuk munkabemutatóját is a panaszkultúrákról.

Szeptember 24-27. között a nemzetközileg elismert dán Kitt Johnson koreográfus magyar táncművészekkel mutatja be intenzív szeptemberi workshopjának eredményeit Budapest utcáin, a brit Jessica Dolby különleges mikroalkotásaival térképezi fel a várost, és invitálja formabontó sétára az érdeklődőket, akiket a városi terek pszichológiájába vezet majd be. A magyar Teleport Galéria alkotói pedig 0 címen a Clark Ádám téren éjféli performansszal egybekötött kiállítást szerveznek a 0 kilométerkőnél. A PLACCC Fesztivál programjainak túlnyomó része idén is ingyenes lesz.

Fotó: Classfm.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.