Tartsd a szemed a kígyón! – A Whitesnake Slip Of The Tongue című lemezéről

A kígyóharapást legjobb ha Whitesnake lemezzel gyógyítjuk - mondják a rockdokik, és alighanem igazuk van. Újra megjelent a Whitesnake 1989-es, Steve Vai-jel rögzített Slip Of The Tongue című albuma, ami az 1987 című korszakos rocklemezük mellett Coverdale zenekarának második fő műve.

PÁN - nullahategy

Nincs mese, az album prémium hard-rock afféle ördögi felépítménye, tökéletes statikájú mestermű, így azt is elnézzük, hogy túl sok a dísz, a stukkó, a gipszhabcsók. Steve Vai magamutogató szólói nem feszítik szét a nagyon is amerikai hangzású, glammesre fazonírozott albumot, mert mégis minden a helyén van.

A míves hard-rocknak ezt a panorámáját, csak egy szuper drónnal lehetne belátni 1989 magasából, de a Whitesnake megmutatja nekünk, hogy a kőkemény glam-rock olyan műveleti terület volt a nyolcvanas évek végén, ahol csak az tudott győzni, aki oyan csodafegyverekkel rendelkezett, mint amilyen a Deep Purple egykori énekese, David Coverdale volt, vagy Steve Vai, aki közös nevezőre hozta a rockgitározást és az akrobatikát, vagy a Quit Riot legendás basszistája, Rudy Sarzo, vagy éppen Ozzy egykori dobosa, Tommy Aldridge.

Az 1989-ben megjelent lemez 2015-ös újrakiadása különös hurok az idő szövetén, mert a 2009-es remaszterizált anyagot adták ki újra, az album legnagyobb slágere, a Fool For Your Loving az 1980-as évek elején született, de igazi sláger csak 1989-ben lett belőle. A Slip Of The Tongue valamivel gyengébb, mint a minden idők egyik legtökéletesebb, és egyben legnagyobb kereskedelmi sikerének elkönyvelt 1987, de valljuk meg, nem sokkal.

A Whitesnake-et nem vágták haza a tagcserék, a Slip Of The Tongue a zenekar egyik főműve, ami csak azt bizonyítja, hogy a vérprofi zenészek akkor is képesek tökéletes albumokat készíteni, ha éppen utálják egymást, marakodnak a pénzen, és hátrébb kell húzni a keverőt, hogy a stúdióban elférjenek a hatalmas egók. Bár az 1987 17 milliós eladását nem lehetett megismételni, de a 4 millió is nagyon jól hangzott, még a rock egyik legjobb évének számító 1989-ben is.

Az album 26 évvel a megjelenése után is korszerűnek hat, nyilvánvaló, hogy olyan előadókat is inspirált, mint Lenny Kravitz, de a teátrális rocksoundjukat némileg letapogatta a Guns N’ Roses is, ahogy a Whitesnake a Judgement Day-ben újraértelmezte a Led Zeppelin Kashmirját. A popos, feszes, bámulatosan meghangszerelt, részletgazdag mesterű sokaknak nem tetszett 1989-ben, épp ezért nem árt, ha újra és újra előkerül. Ha mindig is utáltad a glam zsánerű hard rockot, akkor nincs mese, be kell adni az ellenmérget, amit Coverdale Slip Of The Tongue néven törzskönyvezett.