Pesti Srácok

Életreítéltek címmel mutatnak be dokumentumfilmet a Kisfogházról

Négy túlélő elbeszélése alapján forgattak dokumentumfilmet a Kisfogházról Életreítéltek címmel, az alkotást szerdán mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

MTI

Nagy-Csere Áron, a filmet gyártó Nemzeti Örökség Intézetének történésze elmondta: becslése szerint húsz alatt lehet azoknak a mai is élő személyeknek a száma, akik egykor a Kisfogházban raboskodtak. Az épület az 56-os forradalmat követő megtorlás időszaka alatt vált hírhedté, ott őrizték és végezték ki mások mellett Nagy Imre miniszterelnököt és Maléter Pál honvédelmi minisztert is.

PestiSracok facebook image

Minden szereplővel az otthonukban készítettek hosszas életút-interjúkat, míg ketten közülük a forgatás alatt ellátogattak a ma emlékhelyként működő helyszínre is - tette hozzá Nagy-Csere Áron. A film szereplői között van Wittner Mária 1956-os halálraítélt, volt parlamenti képviselő és Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének (Pofosz) tiszteletbeli elnöke is.

Az Életreítéltek bemutatóján november 4-én Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke és Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke mond köszöntőt.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.