Pesti Srácok

Csallóközben felújították a Fehér Keresztet

Ostrom alatt állnak az európai alapértékek, a kereszténység és a nemzeti gondolat - jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken a felvidéki Csallóközcsütörtökben, ahol ünnepi beszédet mondott a felújított Fehér Kereszt helyi szakrális emlékmű ünnepélyes felavatásán.

MTI

Kövér László párhuzamot vont a Fehér Kereszt felállításának "ostromidőszaka" - az első világháború kitörése előtti évek - és a szakrális emlékmű felújításának időszaka - a jelen - európai történései között. "Amikor 1913-ban felállították ezt a Fehér Keresztet, Európa egymással szembe fordított nemzetei egymás életterének ostromára készültek. (...) Most, amikor helyreállítják a Fehér Keresztet, Európában ismét ostromidők járnak, szellemi ostrom alatt állnak az európai alapértékek, a kereszténység és a nemzeti gondolat, politikai ostrom alatt állnak a nemzetállamok és migrációs ostrom alatt áll maga Európa is, azért mert a kontinensen kívüli erők ki akarják terjeszteni uralmukat és identitásukat Európára" - jelentette ki a politikus.

Az Országgyűlés elnöke beszédében felsorolta a település története során ott felállított szakrális emlékműveket, rámutatva: azok többek műemléknél, mivel a közösség magyar és európai sorsának útjelző kövei. Kövér László kiemelte: nem véletlen, hogy ma Európa önazonosságának két alapja - a keresztény értékrend és a nemzeti gondolat - "támadás alatt áll", mivel - mint fogalmazott - napjainkban a fizikai erőszakot megelőzi a szellemi erőszak, a közösségek alávetése az azonosságtudatuk megtörésével kezdődik. Kifejtette: ennek a szellemi erőszaknak - melynek célja, hogy megfossza az európai embereket kapaszkodóiktól és közösségeiktől - áldozataivá válhatnak az európai nemzetek, ha nem ismerik fel egymásrautaltságukat és sorsközösségüket. "Ha nem tudjuk egymást segítve erősíteni nemzeti önazonosságunkat, akkor a 21-ik században magunk leszünk okozói önnön vesztünknek" - szögezte le.

Az ünnepségen mondott üdvözlő beszédében Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) önkormányzati alelnöke a kereszt áthelyezését és felújítását a múltat a jelennel összekötő eseménysorozatnak nevezte, amely nemcsak értékmentés, hanem tisztelgés az ősök előtt és útmutatás a jövő generációnak is. A felújított és pénteken újraszentelt Fehér Keresztet eredetileg Csütörtök egykori mezőváros polgárai, Sill Jakab és neje, Füle Zsófi emeltették 1913-ban. A szakrális emlékmű megmentését és áthelyezését a Sill család benesi dekrétumok alapján kitelepített ágának leszármazottai, a szobor tatarozását pedig a gyökereiket kereső és a községbe visszataláló Takács család finanszírozta. A szobor kerítésének elkészítéséhez az Országgyűlés elnöke nyújtott segítséget, a további munkálatokat pedig a Szent Jakab Társulás, valamint a helyi önkormányzat támogatta.

PestiSracok facebook image

MTI fotó: Krizsán Csaba

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.