Pesti Srácok

És megnyílnak a Pokol kapui - Fellép a Slayer is a Volton

Az Iron Maiden és Wiz Khalifa mellé újabb fellépőket jelentettek be szerdán a soproni VOLT Fesztivál szervezői: június 29. és július 2. között koncertet ad a Slayer, Damien Rice, a Sigma, valamint a GusGus is.

MTI

A világ egyik legismertebb trash metál zenekara, a 35 éves fennállását ünneplő Slayer pályafutása során kapott Grammy-díjat, kísérték botrányok dalszövegei és lemezborítói miatt, és vihart kavart a dobos ki-, majd visszalépése is. A siker azonban a három évtizeddel ezelőtti Reign in Blood című album óta töretlen. A zenekar az alapító-gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála óta tavaly jelentkezett először új lemezzel.

PestiSracok facebook image

Sopronban láthatja először a magyar közönség a világhírű énekes-dalszerzőt, Damien Rice-t, aki már 2002-es debütáló lemezével bizonyította, hogy a legfontosabb kortárs popdalszerzők között a helye. Érzelmes zenéje hallható volt a Közelebb (Closer) című Mike Nichols által rendezett 2004-es filmben, majd 2006-os második lemezét követően nyolc évig nem adott ki új saját albumot. A csendet két éve törte meg, a sztárproducer Rick Rubinnal rögzített My Favourite Faded Fantasy lemez méltó visszatérés volt. A VOLT színpadára június 29-én lép.

Két leeds-i elektronikus zenész, producer és dj duója a Sigma, mely az utóbbi öt évben szerzett magának nemzetközi hírnevet. Dallamos, pörgős és fülbemászó indulóival - amilyen például a két évvel ezelőtti sláger Nobody To Move és a Changing - küzdötte fel magát a drum'n'bass élvonalába. A műfajt képviselő legjelentősebb kiadóknál jelennek meg munkáik, miközben ismert pályatársaikkal dolgoznak és turnéznak együtt. Olyan előadók számaiból készítettek népszerű átiratokat, mint Kanye West, Ellie Goulding, Eric Prydz vagy a Groove Armada. Sopronba decemberben megjelent első stúdióalbumukkal érkeznek.

A GusGus igényes, egyedi dinamikájú és atmoszférájú munkái húsz éve tartják mozgásban az igényes elektronikára fogékony rajongókat. A reykjavíki zenei kollektíva karrierje a világ egy eldugott szegletéből indult, de zenéjét sikerült eljuttatnia a világ minden tájára, eddigi pályafutása során kilenc stúdióalbumot és egy koncertlemezt készített.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.