Pesti Srácok

Tudja meg ön is melyik a legmenőbb hal Magyarországon!

Meggyőző fölénnyel a compó (Tinca tinca) nyerte a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter éjjel lezárult év hala közönségszavazást.

MTI

Harka Ákos tájékoztatása szerint a 2010 óta minden évben megtartott verseny idei fordulóját október elején hirdette meg a társaság. Az internetes szavazáson 6364-an adták le voksukat - tette hozzá. A sekély, növényekben gazdag állóvizek jellegzetes halára, a compóra (Tinca tinca) abszolút többséget jelentő, 58 százaléknyi szavazat érkezett. A compó sajátos kinézetű, őshonos halfajunk. A háta többnyire feketés, oldala olajzöld vagy óarany színű. Szájszegletében kétoldalt egy-egy aprócska bajszot visel, úszói lekerekítettek. Vaskos törzsét igen apró, erősen rögzülő pikkelyek fedik. Testét síkos nyálkaréteg borítja, ami a népi hiedelem szerint gyógyító hatású. A sérült halak sebei állítólag gyorsabban gyógyulnak, ha hozzádörgölődznek, emiatt ragadt rá a "haldoktor" elnevezés.

Hajdan gazdag állományai éltek a Kárpát-medencében, ám a pangó vizek eltűnésével megritkult. Örvendetes viszont, hogy a Tisza-tó egyes részein gyarapodóban van. A húsa ízletes, főleg Nyugat-Európában értékes áru. Mint kiváló sporthal a horgászok körében is igen kedvelt. Mind halgazdaságilag, mind horgászatilag nagy, ám eddig kiaknázatlan lehetőség rejlik benne.

PestiSracok facebook image

A közönségszavazáson a természetvédők favoritjaként számon tartott, kizárólag a Duna és mellékfolyóinak vízrendszerében előforduló, hazánkban védett, példányonként 10 ezer forint eszmei értékű selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) jelentősen lemaradva, 24 százalékkal a második, míg a compóhoz hasonlóan ugyancsak kiváló húsú, ám alapvetően folyóinkban élő, ezért elsősorban az ilyen vizeket kedvelő horgászok táborában ismert és népszerű márna (Barbus barbus) a várakozásokat alulmúló 18 százalékkal a harmadik helyen végzett.

A szervezet elnöke jelezte: a közönségszavazás lezárult ugyan, hiszen az év halára 2015. december 31-én éjfélig lehetett voksolni a Magyar Haltani Társaság honlapján, ám az oldalon jelenleg is megtalálhatók a versengők képei mellett a három faj környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről szóló információk.

Felidézte, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, legutóbb pedig a kecsege érdemelte ki az év hala címet. A korábbiakhoz hasonlóan a 2016-os győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben - tette hozzá Harka Ákos, jelezve, a kezdeményezés elsődleges célja az, hogy minél szélesebb körben ismertebbé tegyék őshonos halainkat.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.