Pesti Srácok

Elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendező

Életének 55. évében elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer - közölte csütörtökön a Magyar Filmművészek Szövetsége.

MTI

A színházi és filmes alkotót csütörtökre virradó éjjel váratlanul érte a halál. A temetéséről később intézkednek. Kamondi Zoltán 1960-ban született Budapesten, 1982-ben az ELTE bölcsészettudományi karán, majd 1986-ban a Színház- és Filmművészeti

PestiSracok facebook image

Főiskolán diplomázott. 1986 és 1988 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja volt. Rövidfilmjei számos díjat nyertek fesztiválokon, Makk Károly forgatókönyvírója, társrendezője volt. Első játékfilmjét 1990-ben forgatta Halálutak és angyalok címmel, bemutatója a cannes-i filmfesztiválon volt. Rendezőként nevéhez olyan filmek kötődnek, mint az Alkimista és a szűz (1999), a Kísértések (2002), valamint a Petri György címet viselő, a legendás költőről szóló portré film (2001), illetve a Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényéből készült Dolina (2007). Producerként vett részt Pater Sparrow 1 című filmjében, amelyet 2009-ben mutattak be.

Legutóbbi, 2015-ben forgatott játéfilmje befejezése alatt áll. Pályája során számos díjat kapott: 1986-ban elnyerte a nyugat-berlini rendezői díjat, 1992-ben a San Remó-i legjobb zenés film díját, 1993-ban az országos színházi találkozó fődíját, 1996-ban és 2002-ben a filmszemle díját, 1997-ben és 2003-ban a filmkritikusok díját, 1999-ben a manchesteri legjobb független film díját, a magyar színikritikusok díját, 2002-ben a várnai filmfesztivál, valamint a phenjani filmfesztivál díját. 2003-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.