Pesti Srácok

Irodalmi díjat alapít a Libri

Idén indul útjára a Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj. A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban megalapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza.

061.HU

A Libri Csoport a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának tartja az olvasás népszerűsítését, illetve az olvasás élményének átadását. Ennek részeként hozza létre a Libri irodalmi díjat, illetve az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. A díjakat idén adják át először, de a tervek szerint minden évben odaítélik a legjobbaknak.

PestiSracok facebook image

A versenyben mindig a díj átadását megelőző évben megjelent, magyar szerzők által magyarul írt, első megjelenésű, szépirodalmi és tényirodalmi művek vehetnek részt, melyek hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak. A szabályzat szerint a versenybe csakis élő magyar szerző könyve kerülhet be.

2016-ban a meghatározásnak maradéktalanul megfelelő, 182 könyvet tartalmazó listáról egy majd 60 fős, neves közéleti személyiségekből álló Szakmai bizottság szavaz a neki leginkább tetsző öt könyvre. A felkérésnek eleget tett és a szavazást szívesen vállalta többek között Csányi Vilmos, Divinyi Réka, Gaborják Ádám, Gács Anna, Gárdos Péter, Iványi Gábor, Kuczogi Szilvia, Keresztury Tibor, Máté Gábor, Mérő László, Szvetelszky Zsuzsa és a Budapesti Fesztiválzenekar is.

Az így kialakuló 10-es könyvlistára szavazhat áprilisban az ötfős zsűri, és a közönség is.

Öt fős szakmai zsűri választja ki azt a könyvet, ami a Libri irodalmi díjat kapja meg, a közönségnek leginkább tetsző könyv pedig a Libri irodalmi közönségíjat kapja meg.

A zsűri tagjai:
Fullajtár Andrea- Jászai Mari-díjas színész, a Katona József színház tagja
Szilágyi Zsófia- Irodalomtörténész, kritikus, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke, egyetemi oktató
Bálint András- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Károlyi Csaba- Irodalomkritikus, író, szerkesztő, az Élet és Irodalom munkatársa, egyetemi oktató

A zsűri moderátora: Vitray Tamás, Kossuth-díjas újságíró, főszerkesztő, riporter, kiváló művész

A közönség áprilistól szavazhat a Szakmai bizottság által kiválasztott tíz könyvből álló listára, a Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadója pedig május közepén lesz.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.