Pesti Srácok

Pintér Béla-ősbemutató a Katona József Színházban

Két bemutatót is tart a Katona József Színház a hét végén: Pintér Béla első kőszínházi rendezése, A bajnok ősbemutatója szombaton lesz a nagyszínpadon, míg Shakespeare Ahogy tetszik című művét, Kovács D. Dániel rendezését pénteken a Kamrában láthatja a közönség.

MTI

A bajnok Puccini A köpeny című operájának és más műveinek felhasználásával készült, Kéménczy Antal zenei vezetésével. Mint a Katona József Színház közleményében Pintér Béla elárulta, nem ismerte a magyar változatot, Puccini A köpeny című operáját mindig olasz nyelven hallotta, így semmi sem kötötte, könnyedén be tudta helyettesíteni az általa kitalált figurákat és helyzeteket. "Később a magyar szöveget olvasva teljesen egyértelművé vált számomra, hogy egyetlen mondatot sem akarok megtartani az eredetiből. Mivel a karaktereket, a helyszínt és a kort is gyökeresen megváltoztattam, a nyelvezet is ennek megfelelően alakult" - mondta darabjáról a szerző.

Az eredeti Puccini-darab a Szajna-parton játszódik valamikor a huszadik század elején egy halászbárkán. Egy hajóskapitány megöli az egyik rakodómunkást, mert rájön, hogy a férfi a felesége szeretője. Pintér Béla - saját bevallása szerint - azért vállalta el a színház igazgatójának, Máté Gábornak a felkérését a rendezésre, mert az operát hallgatva egyszer csak eszébe jutott, hogyan lehetne átírni úgy, hogy meghökkentően eredetivé, aktuálissá váljon a mű.

A köpeny volt a kiindulási pont, de mivel Puccini műve a Triptichon része - a Gianni Schicchi és az Angelica nővér mellett - időtartama csupán negyvenöt perc. "Ez még egy egyfelvonásos darabhoz képest is túl rövid. Szerencsére hamar megtaláltam azokat a pontokat, ahol a cselekményt ki lehetett bővíteni" - mondta Pintér Béla, hozzátéve: a bővítményekhez Puccini más operáiból ollózott ki, illetve írt át részleteket - a Pillangókisasszonyból, a Toscából, a Turandotból és a Gianni Schicchiből - és a darabnak A bajnok címet adta.

A rendező szerint a fennkölt zene és a profán tartalom kontrasztja szinte állandó humorforrást jelent, ugyanakkor a megrendítő mozzanatok is átélhetőbbek a természetes megszólalásoknak, gesztusoknak köszönhetően. Az előadásban Rezes Judit, Nagy Ervin, Jordán Adél, Pálmai Anna, Bezerédi Zoltán, Elek Ferenc és Rajkai Zoltán játszik. A színház másik hétvégi bemutatójában, az Ahogy tetszik című előadásban Borbély Alexandra és Tasnádi Bence játsszák a főszerepet. A Shakespeare-darab legújabb színpadi verziójának szövegkönyvét Nádasdy Ádám fordítása alapján Závada Péter írta.

Kovács D. Dániel a színház honlapján látható videóban az előadásról szólva elmondta: sokszor, amikor Shakespeare-t olvas, érti, hogy miért lehetett frappáns annak idején, és Závada Péterrel azon dolgoztak, hogy a szöveg most is az adott helyzetben könnyen értelmezhető legyen. Mint megjegyezte, céljuk az volt, hogy csipkelődjenek is a korral, ironizáljanak vele egy kicsit, de közben meg tudjon szólalni az eredeti szándék. "Megpróbáltuk nem mindig kikerülni azokat a problematikákat, amelyek tőlünk talán már távol állnak és inkább Shakespeare korát idézik, mint a pásztorjátékok kifigurázása, hanem egy picit belemenni a zsánerbe és megnézni, hogy mit rejt" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Shakespeare-re jellemző kaotikus sokféleséget, játékosságot, szabadságot igyekeztek megtartani.

Az előadásban Borbély Alexandra és Tasnádi Bence mellett Dankó István, Kocsis Gergely, Fekete Ernő, Hegymegi Máté, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Ónodi Eszter, Pálos Hanna és Ujlaki Dénes játszik. A díszlet és a jelmez Horváth Jenny, a zene Keresztes Tamás, a mozgás Hegymegi Máté munkája. Az előadás dramaturgja Radnai Annamária.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.