Pesti Srácok

Újabb világsztárok érkeznek a FEZEN- re nyáron

A Cult, a Guano Apes, a Subways és a 69 Eyes is fellép a rock-metal nagyszínpadon az idei jubileumi, 20. Fezenen (Fehérvári Zenei Napok) augusztus 3. és 6. között.

MTI

Az Ian Astbury által vezetett brit The Cult zenekar legutóbb 2007 júniusában a fővárosi Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán játszott. A 33 éve alakult csapat új albummal kezdte a 2016-os évet: a február elején megjelent Hidden Cityt Székesfehérváron hallhatja először a magyar közönség élőben augusztus 4-én.

PestiSracok facebook image

A német nu metál csapat, a Guano Apes öt évvel ezelőtt, 2011 októberében adott koncertet Magyarországon, akkor a budapesti Club 202-ben. A kilencvenes évek végén a Lords of the Boards című slágerrel befutott együttes, amely eddig több mint négymillió lemezt adott el, a Fezenen augusztus 6-án játszik.

Ütős témák, zúzós riffek, pörgős tempó - ez jellemzi a brit Subwayst, amely 2013-ban a debreceni Campus fesztivál vendége volt. A Billy Lunn (gitár, vokál), Charlotte Cooper (basszusgitár, vokál) és Josh Morgan (dob) alkotta trió augusztus 4-én lép a Fezen színpadára. A finn 69 Eyes a garázsrocktól indulva jutott el a sötétebb tónusokhoz. A zenekar új lemezével érkezik augusztus 6-án a Fezenre; a Universal Monsters című stúdióalbum április 22-én jelenik meg.

A szervezők korábban a Within Temptation, a DevilDriver, a Finntroll, a Powerwolf, Dub Fx és a Nouvelle Vague fellépését jelentették be a Fezenen.

Fotó: Radó Norbert- Photo:in-visible

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.