Pesti Srácok

Woody Allen új művével indul a 2016-os Cannes-i Filmfesztivál

A 80 éves rendező legutóbbi alkotása a harmincas évek Amerikájában játszódik – a Café Society című film már a harmadik cannes-i nyitódarabja lesz, ez rekord.

A 2002-es Hollywoodi történet és a 2011-es Éjfélkor Párizsban után harmadjára indít Woody Allen-filmmel az idén május 11-22 közé eső Cannes-i Filmfesztivál.

A Café Society című film a 80 éves rendező 45. nagyjátékfilmje lesz (az előző 44-ből felállított rangsorunkat itt találja), és egy fiatal férfiról (Jesse Eisenberg) szól, aki Hollywoodba érkezik a harmincas években, azzal a reménnyel, hogy elhelyezkedik a filmvilágban. A New York-i férfi hamar szerelembe esik, és a nővel (Kristen Stewart) együtt elmerülnek a kort jellemző café society világában.

Eisenberg és Stewart mellett feltűnik a filmben Steve Carell, Parker Posey és Blake Lively is, az operatőri munkát pedig a legendás Vittorio Storaro (Apokalipszis most, Vörösök, Az utolsó császár) végezte.

Az 1979-es Manhattannel kezdődően, a 2015-ös Abszurd alakkal bezárólag összesen 12 filmje szerepelt Cannes-ban Allennek, de mindig versenyen kívül, mert köztudottan nem hisz a filmek versenyeztetésében.

Az idei, 69. cannes-i fesztivált május 11-22 között rendezik, a zsűri elnöke idén a Mad Max: A harag útjával tavaly nagyot szakító George Miller lesz.

Forrás: HVG.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.