Pesti Srácok

25 év után világsztárokkal indul újra a Twin Peaks sorozat

Monica Bellucci, Jim Belushi, Tim Roth - ők is rajta vannak a nyilvánosságra került stáblistán. De Lynch olyan legendás zenészeket is szerepeltet majd az új epizódokban, mint Trent Reznor vagy Eddie Vedder.

Eddig is remek hírek érkeztek a 25 év után újrainduló Twin Peaks sorozatról, hiszen korábban kiderült, hogy az eredeti szereplők közül a Cooper ügynököt alakító Kyle MacLachlan, a színésznők közül pedig Lara Flynn Boyle, Piper Laurie és Sherilyn Fenn is igent mondott Lynchnek. De örömteli, hogy például David Duchovnyt is viszontláthatjuk majd az egyik legszórakoztatóbb mellékszerepben.

Az igazi szenzációt azonban az új igazolások jelentik. Eddig ismert volt, hogy ott lesz a stábban Amanda Seyfried, Naomi Watts és Tom Sizemore, de most már biztos, hogy Monica Bellucci, Jim Belushi, Jeremy Davies, Laura Dern, Michael Cera és Tim Roth is biztosan feltűnik majd a 2017-re ígért új epizódokban.

Zenei fronton is erős volt az eredeti széria, a stáblista alapján ez az új évadban sem lesz másképp. Azt ugyan nem tudni, hogy színészként, vagy zenészként, de olyan előadók is ott szerepelnek ezen az összesen 217 nevet tartalmazó listán, mint Trent Reznor, Eddie Vedder, vagy a fiatalabb generációból Sky Ferreira és Sharon van Etten. A rajongóknak pedig jó hír, hogy az eredeti részekben éneklő Julee Cruise neve is felbukkan a névsorban.

Itt a teljes lista:

Korábban egy, a forgatás kulisszatitkaiban jól értesült portál, a Go For Locations posztolta, hogy a 140 napos forgatáson összesen két évaddal végzett a stáb. Ezt egyelőre hivatalosan nem erősítette meg az új részeket gyártó Showtime, de a hír egyből meg is mozgatta a rajongók fantáziáját, hiszen eredetileg csak egy visszatérő évadról volt szó. Igaz, az egyik főszerepet alakító színész, Sherilyn Fenn azt nyilatkozta korábban, hogy a széria atyja, David Lynch 18 epizódot rendez.

A pontos premierdátum egyelőre nem ismert, de a tervek szerint 2017-ben már nézhetjük a kultikus széria új epizódjait.

Forrás: hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.