Pesti Srácok

Elhunyt Howard Marks, a drogcsempészből lett író

Hetvenéves korában meghalt Howard Marks, akit "minden idők legrafináltabb drogbárójaként" jellemzett a brit Daily Mail című lap és, akinek önéletrajzi könyve világszerte hatalmas sikert aratott.

MTI

A hivatalos közlemény szerint Marksot vasárnap reggel, álmában érte a halál. A walesi Kenfig Hillben született Marks tavaly januárban jelentette be, hogy gyógyíthatatlan bélrákot diagnosztizáltak nála. Akkor azt mondta, hogy semmit sem bánt meg az életében - írta a BBC News.

PestiSracok facebook image

Drogcsempészi karrierje az 1970-es években kezdődött, miután fizikusi diplomát szerzett az Oxfordi Egyetemen. Karrierje csúcsán olyan szervezetekkel állt kapcsolatban, mint a brit külső hírszerzés (MI6), az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) és a maffia.

1988-ban az Egyesült Államok Kábítószerellenes Ügyosztálya vezette akció keretében elkapták Spanyolországban és kiadták Floridának. Az Egyesült Államok legszigorúbb szövetségi fegyházában letöltendő 25 év börtönre ítélték marihuána-csempészetért, de 1995-ben feltételesen szabadlábra helyezték jó magaviselet miatt.

Kalandos életét az 1996-ban megjelent Mr. Nice című önéletrajzi könyvben mesélte el, amely nemzetközi könyvsiker lett, és film is készült belőle Rhys Ifans főszereplésével.

Marks, aki egész életében a könnyű drogok legalizálása mellett érvelt, rendszeresen színpadra lépett egyszemélyes kabaréműsorával, amelyben a csempészmúltjából és a börtönévekből származó történeteket mesélt el. Szerepelt filmes, televíziós produkciókban és a Super Furry Animals nevű együttes néhány számán is közreműködött.

A Mr Nice folytatásaként jelent meg 2006-ban a Senor Nice című kötet, és öt évvel később látott napvilágot a Sympathy for the Devil című krimije.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.