Pesti Srácok

Jön az új Rolling Stones-lemez

Új lemezt tervez a Rolling Stones, még idén megjelenhet - közölte Ronnie Wood gitáros. A hírt a zenekar többi tagja is megerősítette.

MTI

Jaggerék utoljára 2005-ben adtak ki stúdióalbumot. Wood hétfőn elmondta, nemrég stúdióban dolgoztak, új számokat és bluesfeldolgozásokat készítettek. "Két nap alatt 11 bluest vettünk fel, Howlin' Wolf, Little Walter és más blueszenészek dalait játszottuk, de teljesen eredetinek hangzanak" - mondta a 68 éves gitáros.

Az 1962-ben blueszenekarként indult Rolling Stones nemrég fejezte be latin-amerikai turnéját, amelynek során Kubában ingyenes koncertet adott.

Londonban hétfőn részt vettek a banda történetét bemutató, Exhibitionism című kiállítás megnyitóján a Saatchi Galériában. Itt Keith Richards gitáros is megerősítette, hogy új albumot adnak ki. "Nem mondhatok többet, pecsét van a számon" - tette hozzá.

Mick Jagger, Charlie Watts, Richards és Wood együtt érkeztek a tárlatra, mely több mint 50 éves pályafutásukat kíséri végig tárgyak százainak segítségével. Berendezték azt a lepusztult, rendetlen, mosatlan edényekkel és vetetlen ágyakkal teli londoni lakást is, amelyet Richards, Jagger és a néhai Brian Jones bérelt a zenekar indulásának idején.

Azoknak, akik sosem jártak Stones-koncerten, megépítették a zenekar kulisszák mögötti világát és 3D-ben élvezhetik az I Can't Get No Satisfaction színpadi előadását, de beleshetnek a banda stúdiójába is, ahol a falakon albumaik borítói és turnéposzterek láthatók.

A színpompás koncertruhákat is kiállították, köztük Watts 1966-ban viselt skótkockás öltönyét, Jagger 1972-es bársony kezeslábasát, Richards 1994-es antilopkabátját és Wood 2005-ös hímzett felsőjét.

A Stones 22 stúdióalbumot adott ki Nagy-Britanniában, 24-et az Egyesült Államokban, az utolsó a Bigger Bang volt 2005-ben, a következő két évben turnéztak vele. A koncertezést a félévszázados jubileum alkalmából 2012-ben folytatták, de csak pár új számuk jelent meg azóta.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.