Pesti Srácok

Újabb Stephen King-film jön: a Ragyogás folytatását is adaptálják

Az író, aki híresen ki nem állhatja a Kubrick-féle Ragyogás-adaptációt, most maga felügyeli a folytatás munkálatait.

Az Álom doktor (Doctor Sleep) című regény 2013-ban jelent meg, vagyis 36 évvel a Ragyogás után, ami Stephen King harmadik könyve volt. A Ragyogás folytatásaként szánt történet ugyan nem lett akkora siker, mint az eredeti alkotás, de nem is kapott olyan rossz kritikákat, így rövidesen belőle is film készülhet.

A produceri munkálatokat Stephen King vállalta magára, valószínűleg azért, mert biztosra akar menni, hogy nem ismétlődik meg a Kubrick-féle rémálom. King ugyanis híresen a legrosszabb adaptációnak tartja saját művei közül Stanley Kubrick 1980-as A ragyogását, pedig a Jack Nicholson főszereplésével készült mozi azóta olyan kultstátuszt ért el, amivel talán csak A remény rabjai tud versenyezni.

Az Álom doktor filmváltozatát Akiva Goldsman írja majd, akit szeretnek úgy emlegetni, mint azEgy csodálatos elme Oscar-díjas forgatókönyvírója, de nem árt tudni, hogy ezen kívül olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint a Mindörökké Batman és a Batman és Robin, A Da Vinci-kód és az Angyalok és démonok, a Lost in Space, az Én, a robot vagy a Legenda vagyok.

Nem ez lesz az egyetlen King-adaptáció a következő években, ugyanis végre nekiállnak A Setét Torony-sorozat filmre vitelének, valamint a Mobil (Cell) című regényét is feldolgozzák – és épp tegnap fejeződött be a 11.22.63 című időutazós könyvéből készült sorozat.

Forrás: HVG.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.