Pesti Srácok

Nagyszabású zenés történelmi időutazás lesz a Hősök terén

Itt élned, halnod kell címmel rendez Koltay Gábor nagyszabású zenés történelmi utazást a honfoglalástól napjainkig június 17-én és 18-án a fővárosi Hősök terén. Az 500 fős társulatot felvonultató előadás a magyar történelem formáló erejű eseményeit, személyiségeit és korszakait mutatja be.

MTI

A produkció csütörtöki budapesti beharangozó sajtóbeszélgetésén Koltay Gábor felidézte: 1985-ben ugyanezzel a címmel rendezett zenés történelmi játékot a Hősök terén, azonban akkor még nem lehetett beszélni a magyar történelem számos eseményéről, így az 1945 utáni évekről vagy az 1956-os forradalomról sem.

PestiSracok facebook image

A mostani előadás egészen a rendszerváltozásig állít emléket a magyar történelem jeles eseményeinek, köztük a honfoglalásnak, Szent István király uralkodásának, a tatárjárásnak, Mátyás uralkodásának, a Rákóczi- és az 1848-as szabadságharcnak, valamint a trianoni békeszerződésnek és az 1956-os forradalomnak is - hangsúlyozta Koltay Gábor, kiemelve, hogy az azonos cím ellenére egy teljesen új zeneművet adnak elő, amely egy szintén új szövegkönyv alapján készül.

"Muszáj, hogy legyenek olyan szellemi cölöpök, amelyekben mi magyarok többségében egyetértünk. Ez ma nincs így" - fogalmazott a rendező, aki szerint az Itt élned, halnod kell ehhez szeretne hozzájárulni. Hozzáfűzte: a 21, pár perces stációból álló, összefüggő zeneművel céljuk, hogy "eleink példájából merítve" hitet, erőt és bátorságot adjanak a közönségnek. Az előadással emellett szeretnének hozzájárulni az 1956-os forradalom 60. évfordulójának méltó megünnepléséhez.

Az 1956-os Emlékbizottság által támogatott produkcióhoz a millenniumi emlékmű központi obeliszkje köré egy háromszintes, körbejárható monumentális színpadrendszert építenek, a közönség pedig ülőhelyes szektorokból, valamint a Dózsa György útra felhúzott lelátóról élvezheti majd az előadást. A díszletet június 6-án kezdik el építeni, a Hősök terén június 13-án kezdődnek a próbák, addig más helyszíneken gyakorol a társulat.

A darab zenéje Koltay Gergely és Szűts István nevéhez fűződik. Koltay Gergely az eseményen elmondta: a zeneművel a "nemzet nagymiséjét" szerették volna megalkotni.

Az Itt élned, halnod kell főszereplői között Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula, Csengeri Attila, Kalapács József, Hujber Ferenc, Makrai Pál, Fehér Nóra, Palcsó Tamás és Vadkerti Imre mellett megtalálható Varga Miklós is, aki csütörtökön arról beszélt: a darabnak meg kell szólítania a még formálódó identitással rendelkező fiatalokat is, akik közül ma sokan más országokban képzelik el jövőjüket.

Hasonlóan vélekedett az előadás produceri feladatait elvállaló Esztrád Színház részéről Hamza Zoltán is. Mint fogalmazott, a produkcióval "egyfajta képes történelem könyvet" szeretnének felmutatni a fiataloknak. A tervek szerint az előadás főpróbáját iskolai csoportok ingyenesen tekinthetik majd meg.

Az Itt élned, halnod kell társulata az énekesek és színészek mellett mintegy 300 táncost, 100 statisztát, 40 lovas hagyományőrzőt, 50 artistát és 20 tűzzsonglőrt vonultat fel. A zenés játék koreográfusa a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán, a látványtervező Koltay Gábor lesz. A pirotechnikai effektekért Török Ferenc felel, a jelmezeket Kemenes Fanni tervezi.

A közönség kérésére mindkét este a Kell még egy szó lesz a "ráadás" a történelmi játék után, a Honfoglalás című film népszerű betétdalát Demjén Ferenc fogja énekelni - tette hozzá Koltay Gábor.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.