Pesti Srácok

Kezdődik a 16. Pécsi Országos Színházi Találkozó

Csütörtökön kezdődik a 16. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely új struktúrával, több mint 150 programmal várja a közönséget június 18-ig a baranyai megyeszékhelyen.

MTI

A versenyprogramban 16 produkció szerepel, amelyeket Kiss B. Atilla operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatott. A hat nagyszínházi produkció között láthatja a közönség a Nemzeti Színház Don Quijote-előadását, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháztól a Túl zajos magányt, a Pécsi Nemzeti Színház előadásában A vágy villamosát, a Vígszínház Istenítélet (A salemi boszorkányok) című produkcióját, az Örkény István Színháztól A Bernhardi-ügy című előadást és a Székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában a 12 dühös embert.

PestiSracok facebook image

A tíz kamara- és stúdiószínházi előadás között szerepel a Radnóti Színház Lear királya, a budapesti Katona József Színház Az olaszliszkai című produkciója, a budaörsi Latinovits Zoltán Színház Liliomfi-előadása, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Nemzeti Színház közös színrevitelében A gát, a pécsi Harmadik Színház Piszkavas című produkciója, a tatabányai Jászai Mari Színház Tartuffe-előadása, a Forte Társulattól A te országod, a kecskeméti Katona József Színház két előadása, a Tóték és a Macska a forró bádogtetőn, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadása.

A versenyelőadásokat elbíráló zsűri tagja Boros Kinga kritikus, Bozóki Mara díszlet- és jelmeztervező, Czajlik József rendező, Dobák Lívia dramaturg, Garaczi László író, Kocsár Balázs karmester, Kiss Mari és Sztarenki Pál színművész. Feladatuk a legjobb előadás, rendező, férfi és női fő-, valamint mellékszereplő kiválasztása. Színészzsűri - Tímár Éva, Vasvári Emese és Rácz Tibor - dönt a legjobb harminc év alatti színészekről. A közönségdíjat odaítélő közönségzsűri tagja Bélteky Orsolya, Hűbér Zoltán és Adamikné Novák Andrea. A találkozó keretében - a versenyprogrammal párhuzamosan - idén először rendezik meg A POSZT bemutatja elnevezésű sorozatot, amelynek keretében 9 produkciót láthat a Kodály Központban a közönség, míg a korábbi off-programsorozatból kialakított POSZT Fesztivál több mint 100 programmal a Zsolnay Kulturális Negyedben várja a közönséget. A POSZT idei díszvendége Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A fesztiválról további információk a POSZT honlapján olvashatók.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.