Pesti Srácok

Végső búcsút vettek Laux Józseftől

Több mint száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Laux Józsefet, az Omega és az LGT egykori dobosát szerdán délután Budapesten, az Óbudai temetőben.

MTI

A 73 éves korában, szívbetegségben augusztus 6-án elhunyt zenészt római katolikus szertartás szerint búcsúztatta gyászoló családja előtt Marton Zoltán László, a Szent István Bazilika káplánja. A barátok közül Dalia László újságíró beszélt a ravatalnál, ahol lejátszották az Omega együttes Az éjszakai országúton című dalát. "Nagyvonalú volt és elegáns, tizenöt éven keresztül minden péntek délután találkoztunk Budapesten. Somló Tamás halála nagyon letörte, azt mondta, három napig sírt utána. Amikor utoljára a balatonfüredi szívkórházban találkoztunk, arról beszélt, hogy lelke az Óbudai temetőben meg tudna nyugodni" - mondta Dalia László. A sírnál másik barátja, Csupó Attila búcsúzott tőle röviden.

PestiSracok facebook image
Budapest, 2016. augusztus 17. Benkõ László és Kóbor János (középen, b-j), az Omega együttes tagjai Laux József temetésén az Óbudai temetõben 2016. augusztus 17-én. Az Omega és LGT együttesek egykori dobosa 73 éves korában, augusztus 6-án hunyt el. MTI Fotó: Szigetváry ZsoltMTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A búcsúztatáson jelen volt Adamis Anna, Laux József egykori felesége, az Omega és az LGT volt szövegírója, a zenészek közül az Omega együttes képviseletében Kóbor János, Benkő László, Molnár György, Mihály Tamás és Debreczeni Ferenc, valamint Kovacsics András, az együttes korábbi zenésze, az LGT-ből Presser Gábor, Karácsony János, Solti János és Frenreisz Károly, továbbá mások mellett Bródy János, Köves Miklós, Horváth Charlie, Török Ádám, valamint Schiffer János egykori főpolgármester-helyettes. Laux József 1943. május 8-án született Budapesten. Már a gimnáziumban zenekart hozott létre Kóbor Jánossal. A dobolás alapjait a Benkó Dixieland Band ütőse ismertette meg vele, lejárt a BDB próbáira és a bulikra, végül bekerült a zenekarba. A gimnázium után azért iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetemre, hogy időhaladékot nyerjen a katonaságtól, itt autógépészetet tanult.

1962-ben alakult meg az Omega, amely először még angolszász számokat játszott. A csapat Presser Gábor 1967-es belépése után rukkolt elő saját dalokkal, olyan slágerekkel, mint a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés vagy a Gyöngyhajú lány. A szövegeket Laux József akkori felesége, Adamis Anna írta. Laux József a legjobb hazai dobosok egyikének számított a közönség és a szakma szerint, ezt tükrözte az Ifjúsági Magazin 1970-es felmérése is, amely a különböző hangszerek legjobbjait vette számba. Az élen végzett muzsikusok - Laux és Presser mellett Frenreisz Károly basszusgitáros és a Radics Béla mögött második Barta Tamás gitáros - 1971-ben megalakították a Locomotiv GT-t, az első magyar "supergroupot". Presser és Laux számára kockázatos lépés volt otthagyni a népszerű Omegát, de az LGT sikere igazolta őket. A zenekar ügyeit itt is Laux intézte, de egy idő után belefáradt a kultúrpolitika merev hatóságaival vívott szélmalomharcba. Az LGT 1976-os ötödik, dupla lemeze után Amerikába ment, követve Bartát, aki már két évvel korábban a tengerentúlon maradt.

Budapest, 2016. augusztus 17. Karácsony János (b) és Presser Gábor (j), az LGT együttes tagjai Laux József temetésén az Óbudai temetõben 2016. augusztus 17-én. Az Omega és LGT együttesek egykori dobosa 73 éves korában, augusztus 6-án hunyt el. MTI Fotó: Szigetváry ZsoltMTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Hamar beilleszkedett Amerikában: rockzenét játszott, majd a producerek, zenei rendezők lapjának főszerkesztője lett. A tulajdonos rábízta a lapot, és bejuttatta Kalifornia egyik legjobb stúdiójába, ahol együtt dolgozott Bryan Adamsszel, Chick Coreával, Frank Zappával, az Average White Band tagjaival és másokkal. Az It's My Faith című saját dalára általa készített videoklipet különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zenetévé, az MTV. A zene mellett ügynökként könyvekkel kezdett foglalkozni. Először 1986-ban jött haza az LGT búcsúkoncertjére, korábban nem kapott vízumot. Itthon 1988-ban kezdődött kiadói tevékenysége, a JLX Kiadó amerikai, angol és más nemzetközi bestseller-szerzők regényeit hozta el a magyar olvasóknak. A zenében visszatért gyökereihez, újra főként dzsesszt játszott. Joe Muranyival - Louis Armstrong zenekarának magyar származású klarinétosával - 2000 után több lemezt vett fel, a Laux Trio and Friends formációval főként dzsesszklubokban lépett fel. Munkásságát 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.