Pesti Srácok

Törzshelygyanús - Házias ételeket kínál a Palotanegyedben az Otthonka

A Nemzeti Múzeum mögötti Palotanegyed nem az éttermeiről és pezsgő éjszakai életéről ismert, így nagy öröm, hogy végre nyílt valami, ami miatt érdemes lesz ezentúl erre járni. Az egykori Vaskapu helyén működő Otthonka nagy belmagasságú, tágas pince, ahol ebédelni, vacsorázni, illetve hajnalig szórakozni egyaránt lehet, de ha ez nem elég, akkor idehozhatjuk a céges, vagy a születésnapi bulikat is.

DEZSE BALÁZS - 061.hu

Ha meghalljuk, hogy pincehelyiség, akkor általában valamik romkocsmára, netán egy “kézműves” jelzővel felturbózott, amúgy nem sokat mondó helyre gondolunk. A nemrég nyílt Otthonka teljesen más vonalat képvisel, olyannyira, hogy ezt az irányt tulajdonképpen ez az egység találta fel.

PestiSracok facebook image
otthonka-6-hpgyFotó: Horváth Péter Gyula

A részben nagymama nappalijára, részben pedig egy belvárosi klubra hajazó bárban akár négy különböző társaság is elfér, funkcióját tekintve pedig lehet ebédelni, vacsorázni, vagy szórakozni, sőt meccsnézésre is tökéletesen alkalmas. A hely méretéből adódóan van egy kimondottan jó tulajdonsága: az asztalok elég messze vannak egymástól ahhoz, hogy "boxok” nélkül se érezzük, hogy aki mellettünk van, tulajdonképpen az ölünkben ül.

otthonka-7-hpgyFotó: Horváth Péter Gyula

Ami az ételeket illeti: a hely nevéből is kikövetkeztethető, hogy a házias fogásokra mentek rá, a választékban van többek között tojásos lecsó (1090 Ft), paprikás krumpli (1090 Ft), túrógombóc (890 Ft), de ha mégis trendinek érezzük magunkat, akkor kérhetünk vega burgert (1490 Ft), pizzát(1490 Ft), vagy salátát.

Italfronton hasonló a helyzet, nem mentek bele a ritkaságokba, hanem inkább a jól bevált márkáknál maradtak, ami kimondottan szimpatikus dolog manapság, amikor a helyek a vicces nevű sörök alapján pozicionálják magukat. Ráadásul az Otthonka még az árakat is normális keretek között tartja, ezért még csak fel sem merülhet, hogy egy este alatt, rajtunk akarna bárki meggazdagodni.

Jövőbeli tervként a működést, a korrekt választékot, illetve kiszolgálás megtartását tűzték ki célul, ezen beállítanak még néhány nagy tévét, és azon sem kell meglepődni, ha a polcokra újabb és újabb retró kütyük kerülnek majd. Ha valakinek nincs téli törzshelye, annak jó szívvel ajánljuk az Otthonkát.

Otthonka

Facebook
Cím: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 23.

Nyitvatartás: Hétfő-Péntek 09:00 - 02:00 Szombat: 14:00 -02:00

Fotók: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.