Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész

Gyásztávirat - Elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész

Életének hatvanötödik évében vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója, karmester, zeneszerző - közölte a Nemzeti Filharmonikusok az MTI-vel. A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző halálhírét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Facebook-oldalán erősítette meg.

061.hu

Kocsis Zoltán 2012 szeptemberében életmentő szívműtéten esett át. Nemrég arról beszélt, hogy mivel már több műtéten is átesett, harminc-negyven éve fel van készülve a halálra. Kocsis Zoltán hároméves korában kezdett el zongorázni, 18 éves volt, amikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, és 25 éves korában már Kossuth-díjjal jutalmazták, amit aztán 2005-ben másodjára is kiérdemelt. 1983-ban Fischer Ivánnal alapította meg a Budapesti Fesztiválzenekart, 1997 őszétől vezette a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. Harminc éves korától, karmesteri pályája mellett, már komponált is. Minden év május 30-án megtartott születésnapi koncertjének bevételét élete végéig a Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel.

PestiSracok facebook image

Kép: hírado.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.