Pesti Srácok

kocsis zoltán

Konczék kiálltak a külkeres, moszkovita vezető mellett, Róna Péter pedig beszállt az új cégébe – Amikor leváltották a dollármilliós üzletre készülő Bors Jenőt

MGMező Gábor A Hálózat 2020 július 5.
Tizenötmillió dolláros üzlettől esett el a hanglemezgyáras Bors Jenő akkor, amikor az Antall-kormány 1990 nyarán leváltatta. Landler Jenő Moszkvában született, külkeres unokájáért kiálltak az általa támogatott zenészek, mások mellett Bródy, Koncz és Presser, valamint az a Kocsis Zoltán, aki egyenesen diktatórikus döntést emlegetett. A magát már átmentettnek tekintő Borsnak fájhatott a pofon, éppen akkor készült összeállni a világhírű EMI-vel, a létrehozott céget ő vezette volna. Végül így is történt: az egykori cenzor az amerikás-magyar bankárral, Róna Péterrel közös kiadót alapított, amely valóban összeállt az EMI-vel. Első két lemezszerződését régi harcostársával, Koncz Zsuzsával és régi "ellenfelével", Nagy Feróval írta alá. Kutatásunk során az is kiderült, hogy Kocsis sem véletlenül állt ki annyi cikkben Bors mellett, ő is beszállt a cégbe. Bár Bors szerint a Hanglemezgyárat sikeresen vezette, valójában százmilliós veszteséget halmoztak fel a segítségével. Galla Miklós akkor bátor cikkben támadta Bors Jenőéket, röviden felsorolva, hogy hány karriert tettek tönkre, és mennyire csak a saját zsebüket nézték végig. Bors válasza aljas és cinikus volt: leantiszemizta az amúgy szintén zsidó származású előadót.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.