Pesti Srácok

Hajdu Szabolcs filmje újabb nemzetközi filmes díjat zsebelt be

Hajdu Szabolcs filmje újabb nemzetközi filmes díjat zsebelt be

Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotása nyerte a legjobb filmnek, Papp Szilvia pedig a legjobb vágónak járó díjat a IV. Boszporusz Nemzetközi Filmfesztiválon Isztambulban. Az isztambuli fesztiválon sikerrel szerepelt Bucsi Réka Love című rövidfilmje is, amely a legjobb kisjátékfilm díját hozta el.

MTI

Az Ernelláék Farkasáknál Karlovy Varyban elnyerte a legjobb filmnek járó Kristály Glóbuszt és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, illetve pár napja elhozta a Cottbus-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezőjének elismerését is. A családi és baráti összefogásból készült alkotás a világpremier óta indiai, mexikói, dél-koreai és amerikai meghívásokkal is büszkélkedhet, sőt Csehországban, Szlovákiában és Litvániában már a mozikban is látható.

PestiSracok facebook image

A rendező hetedik nagyjátékfilmje a közönség körében is népszerű: a miskolci Cinefesten tartott magyar premieren közönségdíjat nyert és már szeptemberben élénk érdeklődés követte a rendhagyó filmklub- és lakásvetítéseken, majd a mozikban is, ahol eddig több mint húszezer néző látta.

A film ismét látható nyilvános filmklubokban, november végétől december közepéig pedig azokban a lakásmozikban is, amelyek szeptemberben jelentkeztek, de a nagy érdeklődés miatt a vetítéssorozatból kimaradtak. Karácsony és újév között öt erdélyi nagyvárosban is sor kerül lakásvetítés-sorozatra, amelyen a film alkotói is részt vesznek.

A történet alapjául szolgáló színdarab iránt szintén nagy az érdeklődés. Az azonos című előadás Budapest mellett Debrecenbe, Szegedre és Miskolcra is meghívást kapott, de Kolozsvár és Szabadka rangos színházi fesztiváljain is látható lesz.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.