Pesti Srácok

hajdu szabolcs

„Nagyképűség és semmibe vétel” – Vitézy László nem érti, hogyan lophatják el Hajdu Szabolcsék filmtörténeti művének a címét (PS-interjú!)

MGMező Gábor Vesztegzár 2020 április 21.
Nem érti Vitézy László filmrendező, hogy fiatalabb kollégája, Hajdu Szabolcs hogyan lehet annyira nemtörődöm és tiszteletlen, hogy filmjének a Békeidő címet adja. Ez ugyanis Vitézy Lászlóék legendás filmje, amit a Kádár-diktatúrában az egyik legbátrabb alkotásnak tartottak. A címadás nem csupán etikai, de jogi problémát is felvet: ugyanis nem csak a film, hanem minden eleme, így a címe is jogvédett. A Duna Tv annyiban már állást foglalt, hogy szerdán 21.55-től levetíti a régi alkotást, megváltoztatva a műsorát. Vitézy a PS-nek elmondta, hogy ez nem generációs harc, hanem a művészethez való liberális és konzervatív viszony szemben állása. „Nyíltan és leginkább durván politizálnak, olyan színészekkel dolgozik [a provokátor Schilling Árpád], akik a legszélsőségesebb akcióktól sem riadnak vissza, én ezzel semmilyen közösséget nem vállalok – mondja portálunknak. – Szabolcs szerint megfér a két Békeidő egymás mellett, de ez üres szólam a számomra.” Tény, hogy Hajdu már a 2002-es választás idején politizálni kezdett, amikor liberális társaival megzavarták Káel Csaba filmjének bemutatóját az Urániában. Ezzel nemcsak rendező-társukat bántották élete egyik legfontosabb pillanatában, de nyíltan részt vettek a Fidesz elleni kampányban.
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.