Pesti Srácok

Elégtétel: Vitézy László Békeidő című filmjét ma este vetíti a Duna Televízió

Szerda este 21:55-kor tűzi műsorára a Duna Televízió Vitézy László Békeidő című, 1979-ben forgatott játékfilmjét. A csatorna a műsorváltoztatással gyakorlatilag állást foglal foglal Vitézy mellett, a rendező ugyanis néhány napja plágiummal vádolta meg Hajdu Szabolcsot, mert ugyanazt a címet adta új filmjének, mint az ő 31 éve készült, a Kádár-korszak egyik emblematikus alkotásának tartott alkotását. A Balázs Béla-díjas filmrendező tiszteletlenségnek nevezte az újrahasznosítást és felszólította Hajdut, hogy változtassa meg filmje címét, míg Hajdu szerint a két Békeidő jól megfér egymás mellett. Vitézy Lászlót ma a Kossuth rádióban kérdezték, előtte a Pesti Srácoknak adott interjúban beszélt az ügyről.

061.hu

Vitézy László Hajdu Szabolcs rövidesen debütáló, azonos című filmjével kapcsolatban a Kossuth Rádió Napközben című műsorának szerdai adásában beszélt. Mint mondta, nem teljesen rosszhiszemű, de

PestiSracok facebook image

A Békeidő című filmet 1979-ben mutatták be. Arról szól, hogy egy termelőszövetkezet elnöke nem engedi elnéptelenedni faluját, ezért pedig még a párttal is szembeszáll. Sokan a Kádár-korszak emblematikus alkotásának tartják, annak idején megnyerte a 29. mannheimi filmfesztivál nagydíját is. Mint a rendező-forgatókönyvíró felidézte, "legelső és legemlékezetesebb filmsikere" volt a Békeidő, amely a kádárizmus derekán született a kádárizmus ellen.

Pap Ferenc operatőr és Vitézy László a XV. Magyar Játékfilmszemlén, jobbra mellettük Erdőss Pál (Forrás: MTI)

"Ennek ellenére bemutatták, mert olyan trükkökkel élt Nemeskürty tanár úr (Nemeskürty István, a Mafilm akkori vezetője) meg én, hogy nem lehetett elhallgattatni: ha betiltják, még nagyobb nyilvánosságot kaphatott volna"- emlékezett, hozzátéve: a Békeidő végül is eljutott másfél millió emberhez és reményt adott nekik arra, hogy szembe lehet szállni párthatározatokkal is. Vitézy László a Facebookon szerzett tudomást arról, hogy Békeidő címmel készült egy újabb film. Elmondta, Hajdu Szabolccsal sosem találkozott, most sem beszéltek, jogi lépéseket azonban nem tervez a fiatal rendező csütörtökön debütáló filmjének címválasztása miatt.

Hajdu Szabolcs az M1 Híradónak korábban azt mondta: Vitézy László posztjából értesült a problémáról. A filmet nem ismerte, most nézte meg. Ennek ellenére úgy érzi, nem lopás az, hogy ő is ezt a címet adta filmjének, mert a békeidő tág fogalomként értelmezhető és külföldön is léteznek ilyen címen nagyjátékfilmek. Szerinte a két hazai alkotás megfér egymás mellett.

Hajdu Szabolcs (Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd)

Vitézy a Pesti Srácoknak adott, hétfőn megjelent interjúban azt mondta:

- mondta a lapnak, megjegyezve, szerinte ez az ügy nem generációs harc, hanem a művészethez való liberális és konzervatív viszony szemben állása. Hajdu nyíltan és durván politizál, olyan színészekkel dolgozik, akik a legszélsőségesebb akcióktól sem riadnak vissza, ezért hiába véli úgy a rendező, hogy megfér a két Békeidő egymás mellett, számára "ez üres szólam". Vitézy emlékeztetett arra, hogy Hajdu már a 2002-es parlamenti választások idején politizálni kezdett, amikor liberális társaival megzavarták Káel Csaba filmjének bemutatóját az Urániában. "Ezzel nemcsak rendező-társukat bántották élete egyik legfontosabb pillanatában, de nyíltan részt vettek a Fidesz elleni kampányban" - mondta a PS-nek.

Kiemelt fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?