Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Burger Barna

Súlyos betegségben meghalt Burger Barna fotós keddre virradóra. A tragédiáról a család tájékoztatta a médiát ma reggel.

MTI

Burger Barna Budapesten született 1965-ben. Az Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd a Práter utcai fényképésziskolát végezte el. A rendszerváltás idején kezdett dolgozni fotográfusként. Volt fotóriporter napilapnál, magazinnál. 1993 óta fényképezett a Fidesznek, illetve a kormánynak, Orbán Viktor miniszterelnök személyi fotósa volt.

PestiSracok facebook image

Alkalmazott és művészi fényképei magazinokban és önálló albumokban jelentek meg. Első albumát 1999-ben mutatták be. Köteteibe például az országos kéktúráról készített képeit vagy íróportrét gyűjtötte egybe. Számos kiállításon mutatták be fényképeit, Magyarországon kívül a többi között New Yorkban, Berlinben.

Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

FBI-ügynök a PS-nek a 2020-as amerikai választásokról: No comment!

‎PS Riport 2023 október 4.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat nemzetközi kibervédelmi konferenciát hívott össze október 4–5. között. Ezen az eseményen először ültek asztalhoz kilenc európai ország, az Europol, az FBI kibervédelmi szakértői, valamint a magyar bűnüldözési szervek és a legnagyobb hazai bankok képviselői. A "Csalások a kibertérben" elnevezésű konferenciát a társhatóságok együttműködése, a határokon átnyúló online csalások elleni fellépés hatékonyságának fokozása érdekében hívták össze a szervezők. Bár maga a konferencia zártkörű volt, stábunknak sikerült interjút készítenie Chance Adam különleges ügynökkel. Az FBI munkatársával arról beszélgettünk, hogy milyen élete is van egy különleges ügynöknek, hogyan kezelik a kiberbűnözést az USA-ban, illetve, hogy tapasztaltak-e szabálytalanságokat a 2020-as amerikai választások során. Részletek a videóban!