Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - 175 éve halt meg Kőrösi Csoma Sándor

Százhetvenöt éve, 1842. április 11-én halt meg az indiai Dardzsilingben Kőrösi Csoma Sándor, a magyarországi tibetológia megalapozója, a magyar őshaza elszánt keresője. "Dicsősége abban áll, hogy egy álomkép után indult el, de egy valóságos feladatot oldott meg" - mondta róla angol életrajzírója.

MTI

Elszegényedett székely nemesi család hatodik gyermekeként született a Kovászna vármegyei Kőrösön (ma Csomakőrös, románul Chiurus). Keresztelésének dátuma 1784. április 4, de újabb kutatások szerint az is elképzelhető, hogy 1787-ben vagy 1788-ban született. A szegény fiú tizenöt évesen gyalog ment Nagyenyedre, ahol szolgadiákként ingyen tanulhatott. A kötelező tanulmányokon túl a római és a görög irodalomban is elmerült, földrajzi, történelmi, filológiai könyveket olvasott. Már ekkor - igaz, kényszerből - azt az aszketikus életmódot folytatta, amelynek később olyan nagy hasznát vette: a földön aludt, keveset evett, nem fogyasztott alkoholt, néha még a vizet is megvonta magától. Amikor 1815-ben befejezte tanulmányait, már évek óta maga is több tárgyat tanított a kollégiumban.

PestiSracok facebook image

A magyarság őstörténete, a magyar nyelv eredete körül akkoriban kibontakozó polémia magával ragadta, s megfogadta: fényt derít a vitatott kérdésekre. Felkészülésként a nagy feladatra az akkor már többek között héberül, németül, románul, franciául és angolul is beszélő fiatalember angol ösztöndíjjal a nagyhírű göttingai egyetemen tanult három évig, itt sajátította el az arab és a török nyelvet. Egyik professzora hívta fel a figyelmét a török nyelvű ujgurok és a magyarok estleges rokonságára.

Ezután határozta el, hogy felkeresi Ázsiában a magyarok őshazáját, amihez néhány támogatót is szerzett. Még mielőtt nekivágott volna a hosszú útnak, több szláv nyelvet és az ószlávot is megtanulta. A Balkánon át jutott el Konstantinápolyig, de a várost egy járvány miatt nem tudta megközelíteni, ezért hajón Alexandriába utazott tovább. Itt is pestisjárványba ütközött, s kényszerűségből Szíriába, onnan arab viseletben, egy karavánhoz csatlakozva Moszulba, a Tigris folyón csónakkal Bagdadba, majd innen 1820 októberében Teheránba ment. Az ottani angol nagykövet támogatását élvezve tökéletesítette angol és perzsa tudását, és a további út veszélyeit felmérve pártfogóinál hagyta iratait és végrendeletét.

1821 márciusában, immár Szkander bég néven, perzsa ruhában utazott tovább a háborúk dúlta Belső-Ázsia felé. Hosszú és kalandos útján a Hindukus hegyláncon átkelve 1822-ben érkezett Kabulba, majd Kasmír felől eljutott a nyugat-tibeti Ladakh királyság székhelyére, Leh városába. Innen már nem engedték tovább, kémnek vélték, elfogták, de meggyőződtek ártatlanságáról. Lehben találkozott az angol William Moorcrofttal, aki egy kereskedelmi egyezményről tárgyalt, tőle kapta első Tibettel foglalkozó könyvét, és a zanglai kolostor tudós lámájához is ő szerzett neki ajánlólevelet. Tibet akkor még a külvilág számára ismeretlen területnek számított, szinte semmit nem tudtak róla.

A következő éveket Csoma Zanglában, a phuktali kolostorban és Kanamban töltötte. Ez idő alatt - szinte elképzelhetetlenül sanyarú körülmények között - teljesen elsajátította a tibeti nyelvet. Végigolvasta, kivonatolta és a nyugati világ számára magyarázatokkal látta el a tibeti nyelvű buddhista kánon 325 kötetének 105 ezer lapját, összeállította mintegy 40 ezer szócikkből álló tibeti-angol szótárát, a tibeti nyelvtanról szóló művét.

Tibetet elhagyva 1831 májusában érkezett meg Kalkuttába, ahol a Bengáli Ázsiai Társaság székházában nekilátott művei nyomdai előkészítéséhez. Főműve, a tibeti szótár és a tibeti nyelvtan 1834-ben látott napvilágot, ezekből 25-25 példányt hazaküldetett. Visszaküldte az odahaza számára összegyűjtött pénzt is, kiegészítve az általa megtakarított összeggel, amiből Nagyenyeden alapítványt létesített a tehetséges diákok számára, egy részét szülőfaluja lakói és rokonai kapták. 1833-ban az MTA levelező tagja lett, emellett a Bengáli Ázsia Társaság tiszteletbeli tagja és könyvtárosa volt.

A következő években Molla Eszkander Csoma a Mulk-i Rúm (Európából való Csoma Sándor írástudó) névre kiállított okmányokkal bejárta Észak-Bengáliát, Kalkuttában teljes visszavonultságban folytatta tudományos munkáját, és könyvtárosként tevékenykedett. 1842 tavaszán újra elindult Lhászába, abban reménykedett, hogy a magyar őstörténetre vonatkozó anyagokra bukkan. Útközben maláriában megbetegedett - mások szerint aszkéta életmódja gyengítette le -, és április 11-én Dardzsilingben meghalt. Itt temették el a helybéli angol kolónia jelenlétében.

A buddhisták által a "nyugati világ bódhiszattvájaként" (szó szerint Megvilágosodott Lény, aki a jövőben Buddhává válik) tisztelt Kőrösi Csoma munkássága felbecsülhetetlen értékű a keleti nyelvek és kultúrák megismerése során. Sírja fölé 1845-ben a brit Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot, majd az MTA is emléktáblát helyezett el, negyven tibeti nyelvű könyvből álló könyvtárát is az MTA őrzi. Alakja szerepel Jókai Mór És mégis mozog a Föld című regényében, halálának 125. évfordulója alkalmából a Magyar Földrajzi Társaság Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet alapított, amelyet négyévente ítélnek oda.

Szemző Tibor Az élet vendége - Csoma legendárium címmel 2006-ban dokumentumfilmet készített életéről. A zanglai palotaerőd megmentésére, ahol heroikus munkáját végezte, 2008-ban alapítvány jött létre. 2012-ben Kövér László házelnök Dardzsilingben kopjafát állított emlékére. Szobrot áll szülőhelye mellett Marosvásárhelyen, Balatonfüreden, Balatonkeresztúron, Budapesten (több is), Dunakeszin és Pécsen, több oktatási intézmény viseli a nevét.

Kép: Wikipédia

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.