Pesti Srácok

Budapestre került Zsigmond Vilmos albumhagyatéka

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) könyvtárában helyezték el a tavaly elhunyt magyarországi születésű Oscar-díjas amerikai operatőr és rendező, Zsigmond Vilmos gyűjteményének filmezéssel és fotózással foglalkozó albumait és szakkönyveit csütörtökön Budapesten.

MTI

Az értékes, több esetben dedikált albumokat és szakkönyveket a világhírű filmes özvegye, Susan Zsigmond adományozta az egyetemnek, ahol egykor Zsigmond Vilmos is tanult - mondta Balázs Gábor, az egyetem Film- és Médiaintézetének vezetője a kiadványokat rejtő dobozok kibontásakor. Hozzátette: forrás hiányában először adományokat kezdtek gyűjteni a könyvek Budapestre szállításához, végül ennek költségeit Romwalter Béla, a Zsigmond Vilmossal közösen indított Sparks vállalat társtulajdonosa állta. A szállításban segítséget nyújtott a Külgazdasági és Külügyminisztérium is.

PestiSracok facebook image

Zsigmond Vilmosnak a legfontosabb a fiatalok támogatása volt, mindig felkarolta a külföldre kikerült tehetséges magyar operatőröket, köztük Koltai Lajost és Pados Gyulát is - hangsúlyozta a Romwalter Béla. Báron György egyetemi tanár a dobozok kibontása után az MTI-nek kiemelte: a könyvek között sok a filmezés és a stúdiók történetével foglalkozó kiadvány, a jó minőségű képzőművészeti és fotóalbum, például André Kertésztől és másoktól, valamint értékes monográfiák is találhatóak a gyűjteményben.

Zsigmond Vilmos nagyon jó és pontos szemmel válogatta össze a legértékesebb könyveket - fogalmazott Báron György, aki megjegyezte azt is: ha egy filmes könyvesboltba bemegy az ember, főleg Los Angelesben, ezerféle kiadványt vehet, igényest és kevésbé értékest is. Az adományozott könyvek között viszont egy sincs, amit ne vinne szívesen haza.

Fotó: filmlab.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.