Pesti Srácok

Bűnmegelőzési musicalt és oktatórobotot mutattak be Budapesten

A teljesítménynövelő szerek, az alkohol és a drogok káros hatását ismertető bűnmegelőzési musicalt mutattak be hétfőn a Belügyminisztérium rendhagyó miniszteri értekezletének keretében Budapesten, a Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának előadásában.

MTI

A Taurin trauma című két felvonásos zenés darab szerzője és rendezője Olt Tamás. A musical három, különböző szemszögből ábrázolt történeten keresztül mutatja be a szerek romboló hatását. Egyrészt a "betépett" állapotot illusztrálja, másrészt plasztikusan láthatóvá teszi a szerek használatának negatív hatásait, illetve a "józanság" pozitív következményeit. Végső tanulsága, hogy szeretettel és családi összefogással a rossz legyőzhető.

PestiSracok facebook image

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) vezetője az előadás előtt azt hangsúlyozta, hogy a musicallel a legfőbb célcsoportjukat, az ifjúságot kívánják elérni, annak érdekében, hogy a fiatalok ne váljanak bűncselekmények áldozatává, illetve elkövetőjévé. Vagyis segíteni kívánják a fiatalokat abban, hogy képesek legyenek "nemet" mondani - tette hozzá.

Arról is szólt, hogy a musical alapjait a NBT által kiírt "Legyen a dal a tiéd!" című versenyre beérkezett zenék alkotják. Ezeket fűzi össze egy a valóságot a fiktív világgal keverő önálló előadássá Olt Tamás rendező segítségével a nyíregyházi teátrum társulata. Az író-rendező azt hangsúlyozta: arra törekedett, hogy az ifjúság nyelvén megalkotott darabbal gondolatokat ébresszen. Vagyis a fiatalok maguk jussanak el annak felismeréséig, mennyivel tartalmasabb lehet a tiszta élet.

Hozzáfűzte, eddig már csaknem ötven alkalommal mutatták be a darabot Nyíregyházán és az ország több nagyvárosában, és további megyeszékhelyeken láthatja majd a közönség a jövőben a musicalt. Az előadás szünetében a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács bemutatta az "Alpha" edukációs robotot, amelynek segítségével bűnmegelőzési foglakozásokat tartanak a NBT munkatársai az oktatási intézményekben, az óvodától a középiskoláig. A humanoid hatású készülék különböző mozgásokra és beszédre is beprogramozható, így bűnmegelőzési és baleset-megelőzési tanácsokkal is elláthatja a gyerekeket.

Mint elhangzott, a robot használatával - az amerikai gyártású, mintegy 30 centiméter magas készülékből öt darabot szerzett be a tanács - az az NBT célja, hogy felkeltse a foglalkozásokon a gyerekek érdeklődését és ezáltal segítse a kommunikációt. A robotokat szintén országjáráson láthatják a NBT szervezésében - közölték a bemutatón.

Fotó: jegy.hu

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.