Pesti Srácok

Ezer árboc és fekete vitorla - A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja című filmről

Ezer árboc és fekete vitorla - A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja című filmről

Volt idő, amikor a Disneyland ride-jait a filmek ihlették, most viszont A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja című filmet már maguk a tematikus hullámvasutak inspirálták, de ez nem válik hátrányára a filmnek, ugyanis a Espen Sandberg és Joachim Ronning rendezte széles vitorlavásznú mozit a bámulatosan fényképezett és remekül megkomponált akciók miatt is érdemes megnézni, de maga a mese sem teljesen érdektelen.

PZL – 061.hu

Nincs a történetben semmi új, viszont izgalmasan pakolták egymás mellé a ponyvák és a klasszikus kalandregények fordulatait, és olyan látványos kalózkaland lett a vége, hogy nincs az a kiskamasz, aki ne szédülne bele a halálfejes zászlók, a titkos térképek, a csillagok és a mély tenger fürkészésébe. Nyilván készült egy kondíciós lista, hogy mely elemek azok, amikkel fel lehet turbózni egy kalandfilmet, és végül az alkotók arra jutottak, hogy biztos, ami biztos, semmit sem hagynak ki, így aztán a mélyen dekoltált ruhák, a hajóorrnál is feltűnőbb dús halmok, az évődés és a romantika sem maradt el, a tengeri csaták új dimenziót nyitó képsorokról már nem is beszélve.

PestiSracok facebook image

A film kalandfilmes idillje – bár alapvetően az angolokkal való hadakozásról szól – olyan, mint a klasszikus kosztümös francia mozik világa, ugyanakkor nem áll meg ezeknél a naiv koreográfiáknál, például néhány lovas egyszerűen elvontat egy banképületet, de itt sem áll meg a dolog, egy eszelős hajsza kezdődik a széffel teli ház és az angol hadsereg között. Aztán: ott vannak a két egymás mellé került hajó ágyúira komponált párbaj tényleg új dimenziókat nyitó képsorai, a kettéváló tenger biblikus képsorairól már nem is beszélve. A film minden motívumot a végletekig hajt, és egy gigantikus szuper ponyva lesz a végeredmény, egy olyan eszelős mozi, amit a fekete gyöngy nevű szellemhajó vitorlavásznára vetítettek.

Aki azt hiszi, hogy már mindent látott a moziban, annak melegen ajánljuk a kísértetcápa tetemekkel vízisíző Jack Sparrow kapitány jelenetét, ami van olyan erős vízió, mint Garaczi László valószínűleg LSD-inspirálta víziója, mely szerint hősünk föld alatt síel, vakonddal a szájában. A karakterek nincsenek kidolgozva, mégis nagyon erős a jelenlétük, egyfelől, mert nagyon jók a maszkok, másfelől a színészek bravúrosan hozzák a jutalomjátéknak sem utolsó figurákat. Persze, a legerősebb alakítást Johnny Depp hozza, aki visszavett a karikatúraszerű fazonból, ami jót tett Jack figurájának, ennyi pont elég volt az illuminált dülöngésből, grimaszolásból és rocksztáros pózokból.

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszújának a legfeltűnőbb jelensége Carina Smytht alakító 25 éves Kaya Scodelario, aki ezzel az alakításával bejátszotta magát az első ligába. A Skins sorozatban feltűnt szépség pont olyan, mint a hatvanas évek nagy klasszikus filmjeinek színésznői, akik aztán csajos römi kártyákon, matricákon és reklámtáskákon tűntek fel. A film története természetesen hülyeség, de az, hogy a kincses térkép valójában az égre van írva, és hogy létezik egy sziget, amely az égbolt földi mása, nos ezek a romantikus ponyva motívumok minden nézőből kiszabadítják a kisfiút, aki egy kalóz szigeten várja, hogy a felnőttkori hasonmása eljöjjön hozzá, hogy megmutassa neki az igazi kincset, aminek a formája vagy Poszeidón szigonyára emlékeztet (amire a film hősei vadásznak), vagy valami másra, amit még az oviban elveszett.

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja
amerikai kalandfilm
rendezték: Espen Sandberg, Joachim Ronning
Szereplők: Johnny Depp, Javier Bardem, Kaya Scodelario, Brenton Thwaites, Orlando Bloom, Sir Paul McCartney
bemutató: 2017. május 22.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.