Pesti Srácok

Halász Judit az idei POSZT díszvendége

Halász Judit színművész lesz a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei díszvendége; a seregszemle a versenyprogram 14 előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 8. és 17. között.

MTI

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a POSZT hétfői budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a rendezvény három tulajdonosa, Pécs Önkormányzata, a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) egyet tud érteni az alapkérdésekben, ennek köszönhetően a rendezvény tavaly jelentős és sikeres megújuláson ment át. Idén a hét nagyszínpadi és hét stúdió-előadásból álló versenyprogram visszakerül a belvárosba, míg a kísérőprogramok közül több koncertnek és előadásnak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont - számolt be.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár kiemelte, hogy a POSZT Bemutatja programsorozat és a POSZT Fesztivál szintén fontos pillérei a seregszemlének, és hozzájárulnak a valódi fesztiválhangulat kialakításához, nem hiányoznak ugyanakkor a workshopok, szakmai beszélgetések sem. Őri László, Pécs alpolgármestere méltatta, hogy a szakmai tanácsadó testület munkáját a konstruktivitás és a párbeszéd hatja át: ennek is köszönhető, hogy egy erősödő és megújuló POSZT elé nézhet a közönség - fogalmazott. Őri László és Hoppál Péter közölte: idén a pécsi önkormányzat és a magyar állam 70-70 millió forinttal támogatja a POSZT megrendezését.

Keszég László, az MSZT elnöke hozzátette: a fesztivál 2015-2016 fordulóján megválasztott menedzsmentjének is köszönhetően komoly szakmai tanácsadó testület állt fel a POSZT mögött, és egyéves munka után létrehozták a seregszemle versenyszabályzatát. Szabó László, az MTT titkára azt hangsúlyozta, hogy az idei versenyprogram két válogatója, Árkosi Árpád és Kovács Dezső nagyszerű keresztmetszetet állított össze. Mint emlékeztetett, az MTT immár harmadszor rendez szakmai konferenciát a fesztivál nyitónapján, ekkor adják át a teátrumi társaság frissen alapított színházi marketing díjait is. Hegedűs D. Géza, a POSZT szakmai tanácsadó testületének elnöke felidézte, hogy a bizottság elsődleges feladata az új versenyszabályzat elkészítése volt; ez végül konszenzusos alapon született meg.

A testület javaslatára döntött az ügyvezetés a zsűritagok, valamint az idei és a jövő évi válogatók személyéről - jegyezte meg, hozzátéve: az új szabályzat értelmében a válogatók már támaszkodhatnak az általuk választott segítőkre. Hegedűs D. Géza bejelentette: a POSZT idei díszvendége a testület egyhangú döntése alapján Halász Judit színművész. Kővári Zsuzsanna, Magyar Attila és Szűcs Gábor, a POSZT Nonprofit Kft. vezetői hozzátették, a POSZT struktúrájában a legfontosabb változtatásokat már 2016-ban elvégezték. Ezek alapvetően sikeresnek bizonyultak, a versenyprogram azonban visszatér a belvárosba - számoltak be. A szervezők elmondása szerint tavaly 30 százalékkal nőtt a jegybevétel és 2000 fővel a látogatószám. A jegyértékesítés idén minden eddiginél korábban indult, így az eddig befolyt jegybevétel már rekordot jelent - jegyezték meg.

Kép: Halász Judit archív

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.