Pesti Srácok

Csaknem 160 ezer látogató hat nap a VOLT-on

Csaknem 160 ezren vettek részt a 25. Telekom VOLT Fesztiválon június 26. és július 1. között Sopronban, a Linkin Park keddi koncertjén telt ház volt a Lővér kempingben. Kedden 45 ezren látták az amerikai nu metál csapat, a Linkin Park koncertjét, és csaknem ennyien voltak a zárónapon is, amikor mások mellett a Cult, az Imagine Dragons és a Knife Party szerepelt a nagyszínpad kínálatában.

MTI

A közlemény idézi Lobenwein Norbertet, a fesztivál egyik alapítóját, aki szerint a nyitónapon rendezett második Petőfi Zenei Díj gála a vártnál is nagyobb sikerrel és milliós nézettséggel zajlott. A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös díját nyolc kategóriában adták át, az életműdíjat Demjén Ferenc kapta. A gálát a Duna World, a Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben közvetítette. Hozzátette: mára a fesztivál a régió legjelentősebb turisztikai eseménye lett, ahová Magyarország minden pontjáról és külföldről is érkeznek vendégek. A városban és környékén hónapok óta nem lehetett szállást találni.

PestiSracok facebook image

A Csillagok Városa projekt keretében idén öt világsztárnak adtak a szervezők közterületi széket, amelyek ezentúl Sopron utcáit díszítik. A Linkin Park mellett Martin Garrix, Ellie Goulding, az Imagine Dragons és a Pendulum csapata írta alá a székeket. Ugyancsak a város valamelyik utcáját díszíti majd az a Sopron felirat is, amelyet a VOLT Art Group művészcsapat tagjai dekoráltak ki az elmúlt hat napban - idézi a közlemény Fülöp Zoltánt, a VOLT másik főszervezőjét.

Fotó: volt.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.