Pesti Srácok

Konrad Wolf-díjjal tüntetik ki Mészáros Márta filmrendezőt

A díjat odaítélő zsűri a 85 éves filmrendező életművét méltatta indoklásában. Mint fogalmaztak, Mészáros Márta mintegy 60 filmet alkotott, és ezekben saját egyéni sorsát és a 20. századi emberek életét ábrázolta. Filmjeiben "az egyén ereje, az ellenállóképesség" fogalmazódik meg. "Főszereplői, elsősorban a nők pontos ismerete alakította ki esztétikáját, amely máig meggyőző és megható" - írta a zsűri.

MTI

1968-ban forgatta első játékfilmjét Eltávozott nap címmel, az állami gondozásban felnőtt, a maga sorsát határozottan irányító fiatal nő szerepét Kovács Kati énekesnőre bízta. További filmjeiben (Holdudvar; Szép lányok, ne sírjatok!) is a nők döntéshelyzetei és magatartásformái foglalkoztatták. Az 1975-ös Örökbefogadásért, amely egy intézeti kislány és egy negyvenéves nő egymásra találásáról szól, a Berlini Filmfesztivál történetében első női rendezőként kapta meg az Arany Medve-díjat. Filmes munkásságáért 1990-ben Kossuth-díjjal, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki.

PestiSracok facebook image

A Konrad Wolf-díjat október 18-án adják át a rendezőnek Berlinben. A rangos díjat 2011-ben Tarr Béla filmrendező is átvehette életműve elismeréseként. A díjat korábban többek között Margarethe von Trotta, Ken Loach, Volker Schlöndorff, Michael Haneke, Abbász Kiarosztami és Lars von Trier kapta meg. Mészáros Márta Aurora Borealis - Északi fény című legújabb alkotását október 19-től vetítik a magyar mozikban.

képen: Kovács Kati az eltávozott a nap című filmből

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.