mészáros márta
Mészáros Márta és a jó kommunisták legendája – Apját Kun Béláék hívták a Szovjetunióba, ahol Sztálin kivégeztette
Mészáros Márta szüleinek sorsa tipikus kommunista história: Mészáros László szobrász egy vöröskatona gyermekeként már fiatalon közel került a mozgalomhoz. Egy visszaemlékezés szerint Kun Béla segítségével a Szovjetunióba költözött, majd letelepedett Kirgizisztánban, ahová lányát és feleségét is kivitte. Itt épült fel az a „Keleti Éden”, amelyben Demszky Gábor nagyapja és annak testvére is tevékeny részt vállalt. A harmincas években ez már a feljelentések időszaka volt, Mészáros Lászlót is kivégezték, Mészáros Márta rendező szerint ismert művésztársa, Uitz Béla volt az antihős. Utóbbi mindenesetre túlélte, ahogyan az a Rákosi Mátyás és Nagy Imre, akik egy időben Mészárosék házában laktak. Ma már azt is tudjuk, hogy Nagy Imre az NKVD szorgos munkatársa volt, számtalan kivégzett ember ügyében eljátszotta a maga dicstelen szerepét. Ehhez képest érdekes, hogy Mészáros Márta később filmmel emlékezett Nagy Imrére, sőt, a róla elnevezett csoport ügyvezetője volt. Hiszen ez már a jó kommunisták legendájáról, a sajátos múltértelmezésről szól. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.