Mészáros Márta és a jó kommunisták legendája – Apját Kun Béláék hívták a Szovjetunióba, ahol Sztálin kivégeztette
Mészáros Márta szüleinek sorsa tipikus kommunista história: Mészáros László szobrász egy vöröskatona gyermekeként már fiatalon közel került a mozgalomhoz. Egy visszaemlékezés szerint Kun Béla segítségével a Szovjetunióba költözött, majd letelepedett Kirgizisztánban, ahová lányát és feleségét is kivitte. Itt épült fel az a „Keleti Éden”, amelyben Demszky Gábor nagyapja és annak testvére is tevékeny részt vállalt. A harmincas években ez már a feljelentések időszaka volt, Mészáros Lászlót is kivégezték, Mészáros Márta rendező szerint ismert művésztársa, Uitz Béla volt az antihős. Utóbbi mindenesetre túlélte, ahogyan az a Rákosi Mátyás és Nagy Imre, akik egy időben Mészárosék házában laktak. Ma már azt is tudjuk, hogy Nagy Imre az NKVD szorgos munkatársa volt, számtalan kivégzett ember ügyében eljátszotta a maga dicstelen szerepét. Ehhez képest érdekes, hogy Mészáros Márta később filmmel emlékezett Nagy Imrére, sőt, a róla elnevezett csoport ügyvezetője volt. Hiszen ez már a jó kommunisták legendájáról, a sajátos múltértelmezésről szól.
Korábbi cikkemben megírtam, hogyan hozták létre az Interhelpo nevű kommunista-bolsevik irányítású csoportot 1925-ben. A cél eredetileg a Szép új világ, avagy a Keleti Éden megteremtése volt Kirgizisztánban. Az eredménye ismert.
A Csehszlovákiában megalapított Interhelpo központi alakja egy Rudolf Mareček nevű kominternes volt – háttérben a nagy szervező és propaganda-vezér Willi Münzenberg –, aki maga el sem ment a csoporttal. Akik igen, azok is bánhatták: a kisgyermekek már az első időkben meghaltak, semmi sem úgy sikerült, ahogy megálmodták, majd Sztálin végzett tisztogatást az interhelpós „kémek” között.
A túlélők közé tartozott Demszky Gábor későbbi főpolgármester nagyapja, Demszky Rudolf is, aki testvérével együtt vándorolt ki. Őket szabotázzsal vádolták, ezután az Interhelpóból kiléptek, de még sokáig szovjet földön éltek. Demszky Rudolf fia – Demszky Gábor apja, a későbbi impexes – is ott született meg.
Rákosiékkal egy házban
Mivel a leszámolásokat és a tragédiákat nyilvánvalóan elhallgatták, újabb és újabb transzportok indultak keletre. A szovjet Vörös Hadsereg politikai tisztje, Wagner Anna 1941-ben azt a feladatot kapta, hogy kísérjen el egy Kirgizisztánba irányított evakuációs szerelvényt. Ekkor talán még nem sejtette, hogy több árván maradt gyerek nevelőanyja lesz. Például az egyik legismertebb későbbi filmrendezőé. Utóbbi, Mészáros Márta pár éve így emlékezett a Népszavában: „Kirgíziába 1941-ben érkeztek meg a magyar kommunisták is: Nagy Imre, Rákosi, Bebrits, Gerő és a későbbi nevelőanyám, Wagner Anna.
A magyarokat betelepítették a házunkba, és ez a mi sorsunkat is eldöntötte, ezért menekültünk meg. A földön, matracokon feküdt a későbbi magyar kormány. Nekem ezek nénik, bácsik voltak. ’42-ben meghalt az anyám. Tízéves voltam. Mindig azt mondta nekem: Menj el, mindenképpen, menj vissza, menj haza Magyarországra!”
Ekkorra Mészáros Márta apját, Mészáros László szobrászt már letartóztatták. Ez 1938-ban történt, hogy abban az évben vagy csak 1945-ben halt meg, abban sokáig bizonytalanok voltak a források. Pályafutása viszonylag ismert, már csak azért is, mert a Kádár-diktatúrában sokat foglalkoztak az életművével. Az 1905-ben született művész elvégezte az Iparművészetit, majd egyre ismertebb lett. „A kor legkiválóbb kritikusai fogadták egyértelmű elismeréssel. 1930-ban megkapta a főváros Ferenc József-ösztöndíját, és négy művével szerepelt a Sezession Graz kiállításán Grazban és Berlinben. Több német napilap méltatta, két művét megvették.
1931-ben ösztöndíjat kapott a római Collegium Hungaricumba, amelyet valószínűleg 1932 januárjában kezdett meg. 1934 júliusában tért haza. Ugyanebben az évben kiállított a Velencei Biennálén”.
Agitációs- és propagandamunkák
Ekkoriban kapcsolódott be a számára is végzetes bolsevik mozgalomba: „1933–34-ben kisplasztikákat és plaketteket készített a Vörös Segély és a KMP agitációs céljaira. 1935-ben a Szovjetunióba emigrált” – fogalmaznak szűkszavúan az artportal.hu lexikonjában.
Ennél érdekesebb Tarkövi István visszaemlékezése
Többször belefogott, amíg részletekben elmondta, hogy nemsokára visszautazik Rómába, onnan pedig Moszkvába emigrál. Magával viszi családját is. »Azért maradjak itt, hogy Gömbös Gyula szobrát mintázzam?« – kérdezte tépelődve, inkább önmagától, mint tőlem. Nálam hagyta a végrendeletét. Többet nem találkoztunk. Nem tudom, mi történt vele. Régen volt, 1935-ben – negyvenöt esztendeje.”
Így nem Gömbös Gyula, hanem Leninék „lettek” a modelljei – és Sztálin nevéhez köthetjük korai halálát. „1936 márciusában, Kun Béla támogatásával, Uitz Béla hívására Kirgizia fővárosába, Frunzéba utazik – folytatódik a visszaemlékezés. – Feladatuk a kormánypalota díszítése. 1937. Szobrásziskolát alapít. Erre a célra közös műtermet építenek. 1938. március 19-én letartóztatják. Hét évet tölt száműzetésben. 1945. szeptember 10–12. között Kolimán hal meg.”
Uitz Béla árulhatta el
Halálával kapcsolatban sokáig ez volt a hivatalos álláspont. Tény, hogy Kirgizisztánba a feleségét és kislányát, Mészáros Mártát is kivitte. Letartóztatása után a neje is meghalt , három gyermekük árván maradt. Mészáros Márta egy nem is olyan régen megjelent interjúban már azt is elmondta, mit derített ki apja haláláról:
Kiderült, hogy az 1938-as letartóztatása után 3 hónappal kivégezték. Az is benne van a jegyzőkönyvben, hogy ketten voltak ott magyarok. Ő és Uitz Béla, aki apámat oda hívta. Az is benne van a jegyzőkönyvben, hogy apámat Uitz árulta el.”
Uitz Béláról a Wikipédián ezt írják: „1926-ban Moszkvába utazott, ahol 1928-ban rendeztek műveiből gyűjteményes kiállítást és kinevezték a Moszkvai Képzőművészeti Főiskola tanárává. 1930-ban a szovjet kormánytól »érdemes művész« kitüntetést kapott.
1931-től öt éven át a Forradalmi Festők Nemzetközi Irodájának titkára volt. 1936-38-ban Kirgízia fővárosában, Frunzéban dolgozott. Frunzéban festett műveinek stílusa hatott a vele együtt ott dolgozó Mészáros Lászlóra. 1938-ban koncepciós pert indítottak ellene, letartóztatták, bebörtönözték, másfél év múlva azonban kiengedték, mert nagy szűkség volt dekorációs készségére és szervező erejére.
A Szovjetek Palotájában az ülésterem teljes dekorációjának elkészítésére kapott megbízást egy nyolc tagú festőkollektívával együtt, de az erre a munkára vonatkozó megbízást hamarosan visszavonták.”
Remek példa a történelemhamisításra. Azt írták, hogy kiengedték, mert szükség volt a dekorációs készségére. Vagy inkább – hiszen Mészáros Márta szerint benne van a jegyzőkönyvben – a művésztársa feldobásával élte, élhette túl a sztálini terrort. 1970-ben hazajött, pár év múlva meghalt.
Mészáros Márta a moszkvai főiskolán tanult
Érdekes, hogy a rendezőnő – azok után, hogy szüleit elveszítette a Szovjetunióban – később nem mondott nemet a Szovjetunió hívására: 1956-ban végezte el a moszkvai állami filmfőiskolát. Abban az évben forgatott filmje kapcsán így mutatták be az ifjú tehetséget:
„A fiatal, feketehajú lány szovjet ösztöndíjas, mire ezek a sorok megjelennek, már Moszkva felé viszi a vonat, hogy letegye utolsó vizsgáját a Szovjetunió Filmművészeti Főiskoláján.”
Mészáros Márta a szocializmus ünnepelt filmrendezője lett, később a családja és saját történetét a híres Napló sorozatban dolgozta fel – persze igazodva a szocialista, kommunista narratívához. Pár éve dokumentumfilmet készített szülei sorsáról, de egy tavalyi interjújában azt is leszögezte, hogy nagyjátékfilmet tervez. Kilencvenévesen: „<...> ennyivel tartozok az apámnak és az anyámnak is. Apám szobrász volt, Uitz Béla karolta fel és hívta el Moszkvába a harmincas években, mi később mentünk utána.
Semmilyen politikával nem foglalkozott, de miután nagyon jóképű és fantasztikus ember volt, aki szeretett és tudott is élni, sok ellensége lett. Anyám is érdekes ember volt, festőművész, aki tanított is. Szörnyű körülmények között halt meg, őt még eltemettem. Amit én tudok róluk – mert én már csak tudok róluk –, az annyi, hogy apámat nagyon érdekelte a Szovjetunió, sőt Szibéria. Csodálatos helynek tartotta, ezért utazott oda és hívta anyámat is. És ez lett a vesztük.”
Semmilyen politikával nem foglalkozott?
Mennyi elhallgatás van ebben is. Az apja nem foglalkozott politikával – bár a Magyar Kommunista Pártnak agitációs plaketteket készített. Hogy jó ismerője szerint Kun Béla támogatásával ment ki a Szovjetunióba – ez is kimaradt. Ahogyan a ma is elismert Uitz szerepe.
Róla eszünkbe juthat a fent említett Nagy Imre sajnos kevéssé ismert tevékenysége, aki „Vologya” fedőnéven az NKVD szorgalmas munkatársa volt. Számtalan embert feljelentett, sokakat – Mészároshoz hasonlóan – kivégeztek.
„Az áldozatok életére gyakorolt hatása vitatható” – igyekezett megszépíteni a múltat Charles Gati liberális történész, aki belenézhetett a moszkvai iratokba. Majd így folytatta: „Nagy Imre számos, a szovjet titkosrendőrségnek írt jelentését, amelyben beárulja emigráns társait – de legalábbis a kézírásos dokumentumokat – hitelesnek kell tekintenünk.” Ezek között „szerepel három névsor, amelyekben a »szovjetellenes tevékenységet« folytatók nevét sorolja fel”.
Gati szerint a három névsorban összesen 203 (!) emigráns neve szerepel, „közülük sokan magyarok voltak, és többtucatnyian lettek a Szovjetunión végigsöprő tisztogatási hullámok áldozatai”.
„Gyönyörű, csodálatos” emberpár
Mészáros Márta erről az időszakról így beszélt: „Idegenek voltak és az ottani kommunisták nem bíztak meg bennük.
Nemrég tudtam meg, hogyan ölték meg az apámat: 1938 tavaszán elhurcolták a házunkból és még azon az őszön egyetlen tárgyalás után fejbe lőtték a frunzei börtönudvaron. Korábban úgy tudtam, hogy a Gulágra vitték el, de pár hónapja kaptam egy levelet, hogy pontosan mi is történt vele. A háború alatt anyám nem tudott visszamenni Magyarországra, a húgaim soha nem látták az apjukat. Aztán ő is meghalt. A gyerekek árván maradtak, én kommunista magyarok kezébe kerültem.
Wágner Anna fogadott örökbe, később ő harcolta ki, hogy a három árva gyerek visszatérhessen Magyarországra. Láttam, hogy az akkori kommunisták tudták, hogy valami nagy baj történik, hiszen megölik az embereket, mégis hittek a szocializmusban és a nagy birodalom erejében.”
„A szocializmus történelmi őrületét szeretném megmutatni, a borzalmat és a fantasztikumot egyszerre. Ezt még senki nem mondta el. Nem lesz könnyű. Már régóta foglalkoztat a szüleim története, csak nem mertem elmondani, mert hazudni nem akartam, és éreztem, hogy nem ismerem a teljes igazságot. Most már tudom, hogy miről szól. Elkezdtem leírni és remélem, hogy kapok rá pénzt. Nem lenne drága film.
Az utolsó filmemben szeretném megcsinálni azt, amit soha nem mertem eddig: elmondani, hogy minden szörnyűség ellenére, ami velem megtörtént, mégis életben maradtam és most ismerjétek meg ennek a gyönyörű, csodálatos tehetséggel megáldott emberpárnak a történetét, mert az apám és az anyám örökké él.”
Az egyik legismertebb kommunista szobrász volt
Természetesen érthető, hogy el akarja készíteni a filmet – csak nem mindegy, hogyan. A fentieket olvasva nagy reményeink nem lehetnek az objektivitást tekintve.
Mészáros László nem valamiféle elfelejtett hős vagy művész volt, azok közé a szocialista művészek közé tartozott, akikről nagyon sokat írt a kádári sajtó – természetesen a halálának körülményeit nem említve.
Az tény, hogy elvarázsolta a Szovjetunió „fantasztikuma”, az egyik cikkben felidézik azt a levelét, amelyet Bécsbe írt a feleségének:
„Olyan világ ez, amilyen a Földön sehol sincs. A munka olyan gigantikus méretekben folyik, amilyeneket otthon el sem lehet képzelni. A korlátlan lehetőségek hazája ez...”.
Lenin-szobor a Lenin-múzeumnak
S hogy nem politizált? Az akkori források méltatása kapcsán az ellenkezőjéről írtak
„Mészáros Lászlónak, a Szovjetunióban mintázott munkái közül csak említésből ismerjük azt az elpusztult vagy lappangó Lenin-domborművet, melyet a moszkvai Lenin-múzeum megbízásából készített a művész 1935-1936 fordulóján.
Szovjet-Kirgizia fővárosában, a várossá válás útján első lépéseit megtevő Frunzéban keletkeztek 1936–1937 táján Uitz Béla és Mészáros László következő, témánk szempontjából figyelemre méltó művei. Uitz az épülő kormánypalota tanácstermének díszítésére tervezett freskósorozatot, melynek ikonográfiái programjában Marx, Engels és Lenin portréi is szerepeltek.
Bár a megvalósult Lenin-fejet Uitz munkatársa, az ukrán származású Okszana Pavlenko kivitelezte, a mű koncepciója az uitzi elképzelés bélyegét is magán viseli, így a falfestményt joggal tarthatjuk kollektív alkotómunka eredményének.”
Remek darabok lennének a Szoborparkba.
Apja vöröskatona volt, a Tanácsköztársaság védelmezője
Egy másik régebbi cikkben (Ország-Világ) a családi hátterét is bemutatták: „Igen-igen szegény sorsú családban nőtt fel. Apja, aki tevékenyen részt vett a Tanácsköztársaság védelmében, nem kapott munkát a húszas években. A fiatal Mészáros László hajnalban és napközben dolgozott, hogy a nap hátralevő részében tanulhasson, alkothasson.” Majd: „illegális pártmunkát is végzett szobrászként”.
Érdemes eltűnődni azon, hogy mi történik akkor, ha a szobrász túléli az emberdarálást, és 1944-ben Magyarországra jön Rákosi Mátyásékkal és Nagy Imréékkel? Nem beszélve a végső csavarról: Mészáros Márta nem csupán mítoszépítő filmet rendezett Nagy Imréről (A temetetlen halott), de 1992-től a Nagy Imre társaság ügyvezetője volt.
Egy olyan kommunistát ünnepel és képvisel, aki sok-sok, Mészáros Lászlóhoz hasonló elvtárs halálában vastagon benne volt...
