„Móricz a normál ember barátja volt” - Interjú Kolos Rékával, Móricz Zsigmond unokájával

Móricz Zsigmond szinte mindig aktuális, olyan író, aki a regényeiben többféle korszakot, beleértve a miénket is megszólítja. A Barbárok írójának unokájával, Kolos Rékával beszélgettünk a leányfalui ház verandáján, ahol annak idején Móricz Zsigmond üldögélt. A móriczi örökség és egy tizennyolc fiókos iratszekrény is szóba került, valamint megtudtuk, mit húzott Kolos Réka az érettségin.

AYHAN GÖKHAN - 061.hu

Mikor szembesült először azzal, hogy Móricz Zsigmond amellett, hogy a nagypapája, egy országosan ismert író?
Íróként először általános iskolásként találkoztam a nevével. Az iskolában a tanárnővel együtt zavarban voltam, én azért, mert most a nagypapámról beszélnek, a tanárnő pedig azért, mert nem tudta, hogyan tálalja a jelenlétemben Móricz Zsigmondot az osztálynak. Sokan nem hiszik el, pedig való igaz, az érettségin a Móricz-tételt húztam. A vizsgaeredményre már nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon meglepődtem. Utólag sem intézném el a történetet azzal, hogy véletlenül, a véletlen nem az én műfajom, számomra minden esemény mögött ott húzódik a magyarázat, még akkor is, ha mit sem tudunk felőle.

Egy-egy életbeni nehézség, megakadás során nyert abból erőt, hogy a Móricz családhoz kötődik?
Életem során mindig jó érzés volt tudnom, hogy ehhez a családhoz tartozom. A kilátástalannak tűnő helyzetekben is erőt adott az ő példája. Noha a családi nevelés bárminemű protekciót kizárt, semmilyen körülmények között nem volt szabad visszaélnünk a Móricz névvel. A problémákra a saját képességei szerint kellett mindenkinek megoldást találnia. Magas beosztású gépészmérnők édesapám szintén ezt az elvet tartotta szem előtt. Tehát ennek a két embernek az élethez való hozzáállása határozta meg hosszútávon a gondolkodásomat és a tetteimet. Különben jó értelemben vett hátrány is származott nagyapa szellemi örökségéből, igyekeztem mindig erőn felül teljesíteni, soha nem voltam eléggé elégedett magammal, többet és többet kívántam elérni.

Feltételezem, nem esik nehezére a mítosz leválasztása Móriczról.
Nagyapára gondolva általában egy rendkívül érdekes és nagyon tartalmas embert látok magam előtt. Persze, az emberektől nem esik messze a valóság és a mítosz összekeverése, nem látva egyiktől a másikat. Nagyon régen az egyik ipari vállalatnál voltam építésvezető, ahol a főnökömnek sokat jelentett, hogy Móricz unokája vagyok. Egy nagy irodaház építkezésen a tervezők főnökének is ezzel a titulussal mutatott be, mire én szerényen hozzátettem, hogy „amúgy ennek a beruházásnak az építésvezetője vagyok”.

Mit gondol, az író gondolkodása, személye befolyásolta az életét?
Mindig mesélem, hogy én nem ismertem őt, noha ő ismert engem. A leányfalui házban születtem, és két éves voltam, amikor meghalt. A házzal és a hozzá tartozó kerttel nagyapa egy családot összefűző oázist teremtett. A kérdésére válaszolva megint a munkámból hoznék példát. Az egyik építkezésen vidékről feljött cigányfiúkkal dolgoztam együtt. Amikor épp ebédszünetet tartottak, odamentem hozzájuk és arról érdeklődtem, ki, honnan jött, van-e családja és ehhez hasonlók. Utána szembesültem azzal az örvendetes ténnyel, hogy a korábbinál is nagyobb szorgalommal és kitartással végzik a munkát. Az emberek iránti érzékenységem felttélenül nagyapához kötődik, a móriczi örökség részének tartom.

Úgy tűnik, Janka alakja egész életén át meghatározó volt Móricz számára.
Móricz haláláig hiányolta Jankát (Holics Eugénia, Móricz első felesége, a szerk.), ő volt a valódi partnere, kritikusa és konzulense. Nagyapa imádta őt, de egy idő után a gyámkodását nehezen tűrte. A kezdetektől fogva Janka mama mindennap elolvasta és megkritizálta az írásait, sokban hozzájárult, hogy nagyapa olyan jó íróvá válhatott. A Hét krajcár nagy sikert hozó megjelenése után is kritikus hangon illette az írásait, beleszólt a munkájába, viszont ekkor már nagyapa sértetten úgy reagált erre, hogy: „Én már tudok írni!” Ezek után jött Simonyi Mária, a végzet asszonya, és kezdetét vette egy új szerelem. Janka ezt nem élte túl, feladta a küzdelmet Móriczcal; Jankával szemben Mária keveset beszélt és a nagy szerelem hamarosan kihült. Képzeljünk el egy író mellett élő múzsát, aki hallgat. Mindezt tetézte, hogy ugyan nagyapa szeretett volna tőle egy fiú gyermeket, azonban Mária nem akarta teljesíteni a kívánságát.

Az eddig megjelent naplók több kritikus bejegyzést tartalmaznak. Nem merült fel, hogy esetleg egy-egy résztől eltekintenek?
Eszünk ágában sem volt semmilyen részlet kihagyása, annál is inkább, mert azt abban a helyzetben nagyapa úgy gondolta, különben miért írta volna le. Ha valaki Móricz Zsigmondot kívánja megismerni, akkor csak így van módja rá, cenzúrázatlanul. Attól volt ő Móricz, hogy olyat is ki mert mondani és le mert írni, amitől más esetleg megbotránkozik.

A családban milyen emléket őriznek Móricz alkotói módszeréről?
Nagyapa szinte megállás nélkül, állandóan írt. Zsebkendő helyett is papírt és ceruzát húzott elő. Volt neki egy dobozokkal teli tizennyolc fiókos iratszekrénye. A jegyzeteit különböző témák szerint osztotta el a dobozaiban. Ha úgy adódott, egyszerűen csak kihúzott egy fiókot és lemásolta a számára szükséges szöveget. Ezért is olyan hitelesek és életszerűek az írásai.

A hagyaték gondozásában jelenleg Ön működik közre. Soha nem érezte ezt nem kívánt feladatnak?
Feleség, két gyermek édesanyja és aktív építésvezető voltam, az életem fő részét nem ez határozta meg. Részben azért sem, mert édesanyám (Móricz Virág, a szerk.) volt a titkárnője nagyapának, számtalan hivatalos ügyét ő látta el. Anyu jó kapcsolatot ápolt a Petőfi Irodalmi Múzeum és a kiadók munkatársaival. Szakemberként foglalkozott a könyvekkel, figyelt arra, hogy egy-egy évben a korszakra reflektáló Móricz-regények lássanak napvilágot. Ő tekinthető a valódi hagyatékgondozónak.

Jogosnak tartja, hogy a szerző halála után a rokonok jogdíjban részesüljenek?
A jogdíj egyfajta örökségnek tekinthető, az összeg megállapítása elhatározás és törvényalkotás kérdése, ebbe az örökösöknek nincs beleszólása.

Korábban az Ön válogatásában jelent meg kötet Móricz cikkeiből. Tervez hasonló kiadványt?
Azóta előkészítettem egy másik anyagot, amely nagyapa verseiből állna. Egy része korábban megjelent versekből tevődne össze, de több publikálatlan versét is beválogattam a gyűjteménybe. Én ezzel tudok hozzájárulni az ő írói örökségéhez.

Vezertő kép: Móricz és Csibe 1940-ben, Leányfalun (Fortepan)