"Megnőtt az igény erre a műfajra" - A hamarosan induló Korhatáros szerelem sztárjával, Kovács Tamással beszélgettünk

Új sorozat kerül december elején a TV2 nézői elé, a címe, Korhatáros szerelem. A 13 részes romantikus vígjáték sorozat Budapesten játszódik, ahol felelőtlen huszonévesek és felelősnek tűnő negyvenesek szerelmi kalandjait és párkapcsolati botladozásait követhetjük nyomon. A fő szál a szexi anyuka és a huszonéves pultos románca, utóbbit az ötödéves egyetemi hallgató Kovács Tamás alakítja. A fiatal színész már játszott az Aranyélet második évi szériájában, ezen kívül állandó szereplő a Katona József Színház darabjaiban, az Ódry Színpad előadásaiban és játszik a Nemzeti Színházban, a III. Richárdban is. De vajon hogyan illik ebbe a sorba az új sorozat? Milyen lehetőségei vannak egy fiatal színésznek ma Budapesten? Kovács Tamással beszélgettünk.

LEIRER TÍMEA - 061.hu

Mennyire dobja meg egy végzős egyetemista karrierjét egy tévésorozat? Nem könyvelik el „sorozatsztárnak” mindjárt a legelején?
Nem gondolom, hogy elkönyvelnék az embert sorozatsztárnak. Egy fiatal színésznek ma ilyen lehetőségei vannak, ezekben kell helytállni. Mindenképp pozitív dolognak tartom, hogy kiváló színészeket kérnek fel a különböző szerepekre.

Ma már sorozatot nézni is trendi dolog?
Az én generációm már „sorozatnéző” nemzedék. Ennek egészen egyszerű és praktikus okai is vannak: az embernek van egy órája, megnéz egy epizódot, vagy amíg megfőzi a vacsorát, a laptopon lejátszik még egy részt és így tovább. Nem véletlen, hogy ma már az amerikai sorozatokban is a legnagyobb hollywoodi sztárok vállalnak szerepeket és neves rendezők és forgatókönyvírók készítenek tévés sorozatokat. Ahogy a világ minden táján, úgy Magyarországon is megnőtt az igény erre a műfajra.

Hogy kezdődött a televíziós karriered?
Az Aranyélet egyik rendezője Mátyássy Áron tanított minket harmadévben az egyetemen. Volt gyakorlati óránk is, ott egy jobban megismerte az osztályunkat, aztán hárman, Martinkovics Máté, Sedró Áron és én bele is kerültünk a produkcióba.

Az egyetemen mennyire van lehetőségeket felkészülni a filmes vagy éppen a televíziós munkára?
A filmes és a színházi kar között többnyire van együttműködés, filmes karra járó hallgatók gyakran dolgoznak együtt a színészosztályokkal. Ezt fontos és hasznos dolognak tartom. Vannak filmes óráink az egyetemen, de a dolog gyakorlati részét az ember mégis forgatásokon sajátíthatja el.

Hamarosan indul a TV2 új sorozata, a Korhatáros szerelem, amelyben te játszod azt a fiatal srácot, aki egy nála jóval idősebb nővel, a sorozatban Kovács Patríciával bonyolódik szerelmi viszonyba. Nem kevés pikáns jelenet jutott neked. Amikor felkértek, azonnal igent mondtál?
Nem mondtam azonnal igent, nyilván át kellett gondolnom, hogy mihez adom az arcom. Sok embert megkérdeztem erről, kikértem a véleményüket, aztán úgy döntöttem belevágok. Rohonyi Gábor hozzáállása a kezdetektől nagyon meggyőző volt. A casting során találkoztam vele először, azt hiszem ez is nyomott a latba.

A szereped pikáns helyzete és a sok szexjelenet nem zavart?
Nem különösebben. Szerintem ugyanolyan koncentrációt igényel egy ilyen jelent, mint bármelyik másik. Egyébként is tizenkettes karikával fog menni a sorozat. A jelenetek többnyire életszerűek voltak, az alkotói gárda is törekedett erre, figyelembe vették a kéréseinket és megfontolták a javaslatainkat. Például sokkal érdekesebb és izgalmasabb a néző számára is, ha a „túlbeszéltség” helyett inkább el van játszva az adott helyzet. Jó hangulatban zajlott a forgatás, annak ellenére, hogy feszített tempóban kellett dolgoznunk.

Korábban dolgoztál már együtt ezekkel a színészekkel? Mondjuk a sorozatbeli „szerelmedet” alakító Kovács Patríciával?
Nem, még soha. Gördülékenyen folyt a forgatás, mindenki odaadóan dolgozott, azt hiszem jó csapat verbuválódott össze.

Színészként már ilyen fiatalon is egyre népszerűbb vagy, a testvéred, K. Kovács Ákos pedig operatőr. A szüleid, ha jól tudom, mindketten a kulturális szférában dolgoznak Szabadkán. Ilyen „örökséggel” nem is indulhat más irányba az ember?
Anyukám újságíró, apukám színész. Szerencsém volt, hogy „könyvek közé születtem”, ami nagy hatással volt rám és bizonyára a testvéremre is. Ettől függetlenül sokáig focistának készültem, 11 évig fociztam, jórészt a Szabadkai Spartacusban. Egy idő után túl sok kompromisszumot kellett kötni, kamaszkoromban érdekelni kezdett a színészet is, úgyhogy választanom kellett.

Kamasz korodig nem is érdekelt a színpad?
Hétévesen – élénken emlékszem erre – ki kellett állnom verset mondani, viszonylag nagy tömeg elé. A mai napig él bennem a pillanat, hogy mennyire rosszul éreztem magam ettől, hogy milyen nagyon zavart, hogy az a sok ember mind engem néz és tőlem vár valamit. A végén sírva menekültem anyám szoknyája mögé.

Mikor fordult meg a dolog?
Amikor részt vettem a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén. Itt már kaptam pozitív visszajelzéseket. Aztán felvételiztem a Színművészeti Egyetemre. Sok rémtörténetet hallottam, hogy mi zajlik egy felvételin, aztán ebből egyik sem igazolódott be. Kíváncsi tekintetek vártak egy sötét teremben. Aztán valahogy sikerült.

Sok darabban játszol. Mennyire tipikus ez ez egy végzős életében?
Nagyon szerencsések vagyunk, az osztályuknak tavaly öt bemutatója volt, ebből a Roberto Zucco című darabot október 24-én is játszottuk az Ódry Színpadon. Ez egy pszihokriminek induló, de azon nagyban túlmutató emberi dráma, amelyben a főszerepet alakítom. A Katonában is játszom három darabban, a Nemzeti Színház III. Richardjában is szerepelek, és most kezdek próbálni egy darabot Székesfehérváron. Ezek között nyilván kisebb szerepek is vannak, de attól persze még ott kell lenni, jelen kell lenni minden egyes alkalommal.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula