Pesti Srácok

Árpád-kori leletek is előkerültek az egri várnál

Nem csupán a műemléki épületegyüttes jelentőségéhez méltó helyreállítását készítették elő, de fontos tudományos eredményekkel is szolgáltak az egri vár területén az elmúlt két évben, a Modern Városok Programja keretében elvégzett próba- és megelőző feltárások, amelyek során Árpád-kori épületmaradványok is előkerültek.

MTI

A mintegy 100 millió forintból elvégzett munkákat összegző, helyszíni bejárással egybekötött szerdai sajtótájékoztatón Buzás Gergely ásatásvezető régész közölte: az egri vár a leghosszabb ideje régészeti kutatás alatt álló helyszínek egyike Magyarországon. Az erődítmény múltjának feltárását még Ipolyi Arnold kezdte el 1865-ben, ám ennek ellenére az épületegyüttesnek máig vannak feltáratlan részei, melyek története csupán feltevéseken alapul - tette hozzá. Kiemelte: a Modern Városok Programja keretében 2016-ban és idén elvégzett ásatások számos ilyen területet érintettek, több hipotézist tisztáztak, köztük ezek legjelentősebbjeként a vár Árpád-kori "előéletét" is.

PestiSracok facebook image

Egyebek mellett előkerültek - az államalapítás korában kialakított királyi udvarház és kápolna mellett - a 11. században épült első püspöki rezidencia maradványai, majd az ennek helyére épült kápolna és a mellette létrehozott püspöki palota, valamint káptalani kolostor falai - tájékoztatott. Ugyancsak a Dobó István Vármúzeum által elvégzett feltárássorozat hozott felszínre jelentős és jó állapotú falmaradványokat, melyek a provizori és a gótikus püspöki palotához, továbbá a középkori káptalani épületekhez köthetők - mondta. Emellett a több tucatnyi szakember bevonásával megvalósult kutatás során sok ezer régészeti lelet is előkerült a 12-18. század közötti időszakból. Köztük román kori márványdomborművek, gótikus és reneszánsz építészeti elemek, reneszánsz és barokk kályhacsempék, kerámia- és üvegedények, fém- és faragott csonttárgyak, pénzérmék - sorolta.

Buzás Gergely kijelentette: mindezek a fennmaradt levéltári dokumentumokkal együtt lehetővé teszik az egri vár korábban lerombolt, évezredes történelmű épületeinek hiteles megismerését. Habis László, a város polgármestere az eseményen hangsúlyozta: a vár állagmegóvására és rekonstrukciójára a Nemzeti Vár- és Kastély Program, valamint a Modern Városok Programja forrásaiból több mint 6 milliárd forintot fordíthat a hevesi megyeszékhely. A beruházás egyik célja a nemzeti emlékhely jelentőségéhez méltó megőrzése és helyreállítása, míg a másik a turisztikai attrakciófejlesztés. Utóbbi révén a leglátogatottabb vidéki múzeumként számon tartott egri vár európai jelentőségű idegenforgalmi vonzerővé válhat - tette hozzá.

Kép: cserepkakas.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.