Pesti Srácok

Idén is díjazták a legjobb hazai színházi háttérszak- embereket

null

Nyolcadik alkalommal adták át vasárnap a Békéscsabai Jókai Színházban a színházi háttérszakmák elismerésére hivatott Magyar Teátrum Díjakat.

MTI

Idén Ács Ibolya, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház fodrásztárvezetője, Memlaur Imre, a kaposvári Csiky Gergely Színház fővilágosító-világítástervezője, Szabó Julianna, a Pesti Magyar Színház férfiszabótár-vezetője, Sebeők Réka, a Turay Ida Színház gazdasági vezetője és Mészáros Tibor, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház műhelyházvezetője nyerte el a díjat.

PestiSracok facebook image

A Határon túli Különdíjat Toásó Istvánnak, a romániai Tomcsa Sándor Színház világosítójának ítélték oda. A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el. A Magyar Teátrum Díjra való jelöléshez két, állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó egyik színház igazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül.

Az aranyozott csapágygolyót formáló díjat - mellyel ezer eurós (mintegy 300 ezer forintos) pénzjutalom jár - megkaphatja bármely színházi háttérszakma művelője, aki munkájával, személyiségével, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. A díj összegének felét a díjazott színháza állja, a másik felét színházszakmai cégek biztosítják.

Idén negyedszer a Magyar Teátrumi Társaság díjaival együtt adták át az egyik tagszervezet, a Magyar Színháztechnikai Szövetség által alapított életműdíjat, a magyarországi színháztechnika nagy alakjáról, a Magyar Állami Operaház első mérnökéről elnevezett Tolnay Pál-díjat, amelyet ezúttal Perlaki Róbert, a Veszprémi Petőfi Színház szcenikus-díszlettervezője érdemelt ki.

Az életműdíjjal olyan több évtizedes műszaki tevékenységet ismernek el, amely segített abban, hogy a technikai haladás bekerüljön a színházak világába. Ezzel a kitüntetéssel is ezer eurós pénzjutalom, valamint egy - Tolnay Pál portréját és egy színházi jelképet ábrázoló - bronzplakett jár. Magyarországon mintegy ötven színházban több mint ezer ember dolgozik a színfalak mögött, és szolgálja ki a rivaldafényben állókat. Az ünnepi gálaesten a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei léptek fel.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.