Pesti Srácok

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen - jelentette be a felsőoktatási intézmény rektora az együttműködési szerződési aláírása kapcsán tartott pénteki debreceni sajtótájékoztatón.

MTI

Szilvássy Zoltán elmondta: a következő szemesztertől az egyetem hallgatóinak szabadon választható könnyűzenei kurzust kínálnak. Ilyen jellegű képzés eddig még nem volt Magyarországon - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a hazai felsőoktatási intézmények közül a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb, mintegy 6 ezer külföldi diák, ezért a kurzust angol nyelven is meghirdették. Bács Zoltán kancellár kiemelte: már elkezdték az előkészületeket, hogy az intézményben elindulhasson az akkreditált könnyűzenei képzés is. Céljuk, hogy előbb alap-, később mesterszakon is zenei menedzsereket és hangmérnököket képezzenek - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezető igazgatója elmondta: 20 éve működik a stúdió akkreditált képzőhelyként, eddig már több mint 1000 hallgatójuk volt. Az ügyvezető igazgató szerint az egyetemmel kötött szerződés próbatétel is lesz a stúdió munkatársainak, hiszen a hazai felsőoktatásban hasonló képzésre még nem volt eddig példa. Lakatos Péter, az egyetem zeneművészeti karának dékánja történelmi jelentőségűnek nevezte az együttműködést, a képzés beindításával szerinte végleg megszűnik a könnyű- és a komolyzene között sokáig áthidalhatatlannak tűnő ellentét. Hozzátette: a Kőbányai Zenei Stúdiónak jól bejáratott tanterve van, amelyet az egyetemi képzésbe is be lehet illeszteni.

A kurzus mintegy 40 hallgatóval indulhat a következő szemesztertől. Dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek és ének közül választhatnak a jelentkezők - ismertette a részleteket, hozzáfűzve, hogy az oktatók egy részét a Kőbányai Zenei Stúdió adja majd, időnkét pedig rockzenészeket is felkérnek, hogy tartsanak előadást a hallgatóknak. A diákok a képzés során ismereteket szerezhetnek a könnyűzenei stílusokban alkalmazott hangszerek használatáról, az énektechnikáról, a zenekari munka sajátosságairól, az élő koncertek technikai és zenei követelményeiről és megtanulhatják, hogyan kell stúdiófelvételt készíteni. A kurzusra január 17-ig lehet jelentkezni.

Kép: Time

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.