A ROCK megint szép lesz – A Foo Fighters és a Kaiser Franz Josef új lemezéről

A brit tudósok évtizedek óta keresik az esszenciális rock vegyületét, de mi tudjuk: képlet négy nagy betűvel írható le, így: ROCK. Volt valamikor a hatvanas évek végétől kb. 1973-ig tartó időszak, amikor a ROCK fegyver volt, és őrült fizikusoknak látszó rockhőök dolgoztak rajta a titkos laborokban, de a műfaj jobban szerette az emberkísérleteket, és élesben tesztelt mindent a közönség előtt. Vannak dokik, akik a mai napig dolgoznak a csodafegyvereken, az egyik banda Foo Fighters, akiknek a napokban jelent meg a Concrete and Gold című albuma, illetve itt vannak a sógorok is, a Kaiser Franz Josef triója, akik nem csinálnak titkot a fegyverkezési programjukból, az album címe is pont a megfelelő mértékben demagóg: Make Rock Great Again.

PZL- 061.hu

Olyan van, hogy egy zenekar neve egy másik bandára utal, de az viszonylag ritkán fordul elő, hogy két - egyazon alomból származó - zenekar nevéből gyúrja össze valaki egy harmadik banda a nevét. A Kaiser Franz Josef név ugye egyszerre utal a Franz Ferdinandra és a Kaiser Chiefsre is, a két 2004 körül, feltűnt britpop bandára, de természetesen elsősorban a saját identitásukra is, hiszen a fiúk osztrákok, ahogy maga Ferenc József császár is. De a zenekar legalább annyira utal a Wolfmotherre, mint Ferenc Jóskára, sőt, meghökkentő, hogy milyen frankón levették az ausztrál felforgatók vintage-rockját, oly’ annyira, hogy a fazonok is kb. egyeznek.

A Kaiser Franz Josef albuma annak ellenére, hogy minden gesztusában más zenekarokat idéz (A Wolfmotheren és a Black Keys-en át a Queens Of The Stone Age-ig), ígéretes munka, mert ha el tudunk vonatkoztatni az elődöktől, akkor azt is mondhatjuk, hogy egy kimondottan jó ízléssel felpakolt vintage rock kalandozás, van helyük a nap alatt, főleg koncerteken működik ez a fajta ősrock attitűd, de lemezt hallgatva is kellemes időutazás 1971-be.

A Foo Fighters-szel simán eljuthatunk 1991-be a Nirvana fénykorába, de itt nem állnak meg, a céljuk az, hogy eljussanak a rock and roll Walhallába, ahol minden épületet Marshall ládákból raktak össze, és aki meghalt azt tényleg hangfalba temették. Az új Foo-album már a tinédzser rock and rolltól a stoner húzású felnőtt rockig jutó zenekart mutatja meg teljes valójában, egy olyan ötlettelen borítóba csomagolva, amit a Hooligans is csak egy maxin engedne meg magának, de a lényeg maga 11 trackből álló ajánlat, amelyen ott a The Sky Is A Neighborhood, ami a zenekar pályafutásának egyik legjobb mutatványa, de ott az üvöltést és a melodikus refrént vetésforgóban váltó La Dee Da is.

Az albumon számos önálló zenei világot megjelenítő produceri bravúrdarab hallható, ott van a hibátlan popsláger, az Arrows, ami le is lóg a lemezről, meg nem is. Mert az a jó a Dave Grohl-féle zenei univerzumban, hogy úgy tágul, mint a rágógumi, belefér a hülyéskedés, a stoner elborulás, minden, ami jól áll ennek a kedves fickónak, akit bárki elfogadna nagybácsinak. A lemez a végére kissé leül, elveszíti lendületét, de semmi gond, a Foo Fighters olyan rágógumirock, amivel jól lehet gömböt fújni, és nemcsak pukkan egyet, hanem jó nagyot is szól.