Pesti Srácok

A Woody Allen filmjén alapuló Hatalmas Aphroditét mutatja be a Madách Színház

A Hatalmas Aphrodité című produkciót mutatja be a Madách Színház Valló Péter rendezésében; a Woody Allen filmje alapján készült színpadi változatot február 16-án láthatja először a közönség a nagyszínpadon.

MTI

Valló Péter rendező január 2-án kezdte el a Hatalmas Aphrodité próbáit a Madách Színházban - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, Woody Allen forgatókönyvéből Puller István fordítása alapján Kovács Krisztina dramaturg készített el a mű színpadi változatát. A darab főbb szerepeit Szente Vajk, Sipos Vera, Tóth Angelika, Szerednyey Béla, Molnár Gyöngyi, Balogh Anna, Sáfár Mónika és Hajdu István játssza.

PestiSracok facebook image

A közleményben Szirtes Tamást, a színház igazgatóját idézik, aki a darab olvasópróbáján kiemelte, hogy Valló Péter sok év után rendez újra a Madách Színházban. Elmondta: a rendező rendkívül felkészült Woody Allen művészetéből, és az általa megteremtett keleti parti értelmiségi speciális világlátásáról, intellektuális szorongásairól sem tud nála többet senki.

A film és az előadás különlegessége, hogy a jelenetek közti összekötő szövegeket az ókori görög drámák mintájára maszkot viselő kórus mondja el, megtestesítve az antik isteneket. Valló Péter szerint a Hatalmas Aphrodité időtálló és szórakoztató történet, amely olyan kérdéseket vet fel, minthogy mindent a görög mitológiából jól ismert végzet irányít-e.

A darab története szerint Lenny, a New York-i sportújságíró és felesége, Amanda házassága kisebb zökkenőktől eltekintve boldognak mondható, a család mégsem teljes: hiányzik belőle a gyerek. Amanda nagyon szeretne kisbabát, de a terhességet és a szülést szívesen megúszná, mert a karrierjét nem szeretné kockára tenni, ezért férjével úgy döntenek, hogy örökbe fogadnak egy pár napos csecsemőt. A kisfiú, Max az első pillanattól fogva lenyűgözi a szüleit: szép, édes, aranyos és ahogy nő, egyre feltűnőbbé válik elképesztő intelligenciája. Az izgága és kíváncsi Lennyt nem hagyja nyugodni a kérdés, hogy egy ilyen különleges gyereknek vajon milyenek lehetnek az igazi szülei - olvasható az előadás ismertetőjében.

A produkcióban Valló Péter munkatársa Benedek Mari jelmeztervező, Verebes Zoltán díszlettervező, Fejes Kitty koreográfus és Melis László zeneszerző.

fotó: Madách Színház

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.