Pesti Srácok

Izgalmas kötet idézi fel a Szent Korona 40 évvel ezelőtti hazatérést

Pontosan 40 évvel ezelőtt, 1978. január 6-án adta át Cyrus Vance amerikai külügyminiszter a Szent Koronát, hangsúlyozottan a magyar népnek – nyilatkozta Glant Tibor, a Debreceni Egyetem Észak-amerikai Tanszékének docense, a korona hazatéréséről szóló tanulmány szerzője.

A Szent Korona 1945 és 1953 között még Európában, német területen volt, amerikai kézben, nyolc különböző helyen őrizték. Innen szállították az Amerikai Egyesült Államokba, a Kentucky állambeli Fort Knox katonai támaszpontra – idézte fel a szakértő.

Richard Nixon amerikai elnök megválasztása után, 1969-ben a diplomáciai kapcsolatok normalizálódása kezdődött, ekkor egyszer felmerült a Szent Korona visszaadása, de ez ellen az emigránsok komoly tiltakozása indult el, így elvetették az ötletet. Jimmy Carter elnök döntött végül a korona visszaadásáról a magyar népnek.

PestiSracok facebook image

A gazdag képanyaggal illusztrált könyv A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése címmel jelenik meg. Az író azt is elmondta, több mint két évtizedes kutatómunka van a könyv mögött, de még mindig nem ismert minden részlet, ugyanakkor sok olyan dolgot is megír a könyv, amelyet csak nagyon kevesen, vagy egyáltalán nem tudtak a Szent Koronával kapcsolatban.

Vezető kép: Apró Antal, az Országgyűlés elnöke átveszi a koronát Cyrus Vance amerikai külügyminisztertől az Országház Kupolacsarnokában, ahol ünnepélyes keretek között került sor a korona és a koronázási ékszerek átadására / Pap Jenő / MTI

Forrás: hirado.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.