Pesti Srácok

A Holdon lúdfüvet virágoztatna és selyemhernyókat keltetne Kína

Az űrkutatás történetében eddig példátlan dolgokat fog véghez vinni Kína idén felbocsátandó újabb Hold-kutató űrszondája, a Csang'o-4, például az égitest Földről nem látható, "sötét" oldalán száll le és növényeket virágoztat a Hold élettelen felszínén - jelentette csütörtökön a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

MTI

Az űrszonda egy edényben vetőburgonyát és egy kis termetű virágos növény, a káposztával és a mustárral rokon lúdfű magjait, valamint valószínűleg selyemhernyópetéket is visz magával, hogy végrehajtsa az első biológiai kísérletet a Holdon. A kutatók remélik, hogy a növények kihajtanak és virágot hoznak, a folyamatot kamerával örökítik meg és élőben sugározzák a Földre.

PestiSracok facebook image

A holdbéli mini ökoszisztémát 28 kínai egyetem tervezte meg a délnyugat-kínai Csungkingi Egyetem vezetésével - hangzott el egy tudományos és technológiai innovációs konferencián, amelyet a csungkingi városi tanács rendezett. A kínai űrkutatási hivatal (CNSA) a nagyközönséget is, ezen belül főleg a fiatalokat arra biztatja, hogy vegyenek részt a Csang'o-4 misszióval kapcsolatos projektekben. A hivatal 2016-ban országos pályázatot hirdetett diákoknak az űrszonda rakományának megtervezésére, az ökoszisztéma ötletét 200 kezdeményezés közül választották ki.

Korábbi hírek szerint az ökoszisztéma egy 18-szor 16 centiméteres hengerben lesz. "A petékből selyemhernyók lesznek, amelyek szén-dioxidot termelnek, míg a burgonya és más magvak oxigént bocsátanak ki a fotoszintézis során. Együtt egy egyszerű ökoszisztémát hozhatnak létre a Holdon" - közölte Csang Jüan-hszün, a tartály főtervezője.

Mivel a Hold felszínének hőmérséklete mínusz 170 és plusz 100 Celsius fok között változhat, az ökoszisztémát egy szigetelőanyaggal fogják megvédeni, hogy a növények és a rovarok közepes hőmérsékleten maradjanak. A belsejében mesterséges világítás is lesz, amelyet akkumulátorok fognak működtetni.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.