Pesti Srácok

Focipályányi "takarítóhajóval" tisztítanák meg az óceánokat a szeméttől

Focipálya méretű "takarítóhajóval" tisztítaná meg az óceánokat a nagy méretű műanyaghulladékoktól egy svájci felfedező-kalandor, aki a szerdán megkezdődött 46. Genfi Nemzetközi Találmányi Kiállítás első napján mutatta be a közönségnek a világon egyedülállónak számító Manta nevű hajó makettjét.

MTI

Yvan Bourgnon 2016 szeptemberében hozta létre a The SeaCleaners nevű szervezetet, mert "sokkolta a tengerekben felgyülemlett műanyaghulladék mennyisége". Bourgnon, aki az elmúlt másfél évet a Manta megépítéséhez szükséges tanulmányoknak és anyagi erőforrások előteremtésének szentelte, szerdán mutatta be a hajó végső verzióját.

PestiSracok facebook image

A quadrimarán a tervek szerint 70 méter hosszú, 49 méter széles és 61 méter magas lesz. Marc Lebrun projektmenedzser szerint a hajó innovatív hibrid hajtóműrendszere szél- és napenergiára, valamint a Dyna-Rigg nevű vitorlarendszerre épül. A jármű képes lesz gyorsan megközelíteni az erősen szennyezett területeket akár a nyílt vízen, a part menti térségben, vagy a folyótorkolatnál. A Manta fedélzetén egy üzemet alakítanak ki a begyűjtött műanyaghulladék szétválogatására, feldolgozására és tárolására. Egy speciális begyűjtő-rendszer fog gondoskodni arról, hogy a vízben lévő szemét minél gyorsabban a fedélzetre kerüljön. Az óceánok további szennyeződésének megakadályozása érdekében a Mantát egy laboratóriummal is felszerelik, elősegítve a műanyaghulladékok helyének, mennyiségének és minőségének a meghatározását. Az adatok szabadon hozzáférhetőek lesznek a nemzetközi közösség számára. Lebrun szerint a Manta naponta csaknem tíz tonna műanyagszemét begyűjtésére és feldolgozására lesz képes, ami egy nagyjából 25 napos misszió esetén 250 tonna hulladékot jelent. A hajó tervezett legénysége 40 fő, ebből nyolc a jármű, 32 a fedélzeti üzem működtetéséért felel.

Lebrun szerint noha egyetlen hajó megépítése nagyjából 30 millió euróba kerül, eddig annyi magánvállalat, civilszervezet és alapítvány támogatását szerezték meg - sőt még néhány ország kormányának érdeklődését is felkeltették -, hogy terveik szerint a jövőben csaknem száz ilyen gigászi hajót fognak legyártani.

Fotó: SeaCleaners

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.